Egészség

Rejtélyes májbetegség terjed világszerte, ez a korosztály van a legnagyobb veszélyben

Néhány hét alatt tucatnyi országban ütötte fel a fejét egy rejtélyes betegség. Legalább egy ember meghalt, egyelőre nem tudni, vírus okozta-e.

Egyelőre nem tudni, mi okozza

Legalább egy gyermek halálát okozta, tizenhét gyermeknél pedig májátültetésre volt szükség egy Európában és az Egyesült Államokban terjedő rejtélyes májbetegség következtében – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az MTI híre alapján az ENSZ szakosított szervezete szombat este számolt be arról, hogy „ismeretlen eredetű heveny májgyulladás” legkevesebb 169 esetét jelentették tucatnyi országból. Fiatal páciensekről van szó, akik életkora egy hónaptól 16 évesig terjed, tizenheten közülük májtranszplantációra szorulnak. A WHO azt nem árulta el, hogy a haláleset melyik országban történt. Annyit lehet, tudni, hogy az első esetet Nagy-Britanniából jelentették, ahol eddig 114 gyermek fertőződött meg a rejtélyes kórral.

A WHO közleményében hangsúlyozta, hogy egyelőre nem világos, hogy ténylegesen a májgyulladásos esetek megszaporodásáról van szó, vagy esetleg a fokozott szűrés miatt derültek ki olyan esetek, amelyek máskülönben észrevétlenek maradtak volna. Szakértők szerint ezek az új esetek talán egy influenzavírushoz köthetők, de a kutatómunka még zajlik. „Bár lehetséges, hogy adenovírus áll a háttérben, a vizsgálatok még folynak a betegség okozójának azonosítására” – ismertette a WHO, hozzátéve, hogy ezt a vírustípust legalább 74 páciens szervezetében mutatták ki. A gyerekek közül ráadásul legalább húsznál koronavírus-fertőzést is megállapítottak. Sok esetben gyomor-bélrendszeri tünetekről, köztük hasi fájdalomról, hasmenésről és hányásról számoltak be a betegek. A májenzimek magasabb szintje is előfordul az ezzel járó sárgasággal együtt.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az érintett országok most fokozott figyelmet fordítanak a gyerekek körében jelentkező májgyulladásos esetekre, hogy minél előbb rájöjjenek, mi okozza ezt a megbetegedést. Az eseteket legnagyobb számban bejelentő brit egészségügyi hatóságok egyelőre nem javasolnak semmilyen korlátozást a betegségek miatt és a megelőzésre is csak a rendszeres kézmosás és a megfelelő higiénia fenntartása az egyetlen tanács – írta a 444.hu.

Egy új vérvizsgálatról van szó, mely ráadásul még a szív- és érrendszeri gyógyszerek kifejlesztésében is komoly segítséget nyújthat a tudósoknak.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Bemutatjuk a 2024-es Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságát
Egészség
Lifestyle
A Bak keresve sem találhatna jobb napot a mainál, ha karrierváltáson gondolkodik. Napi horoszkóp.
Sztárok
Rendkívül elegánsan érkezett az Inspiráló Nők Estje gálára Szarvas Andi, aki a helyszínen többek között arról mesélt a Femcafe.hu-nak, mit szóltak a párjával, mikor megtudták, hogy szülők lesznek.
Sztárok
Sütő Enikő messzi földön híres szépségéről és bájáról ódákat lehetne zengeni, az pedig csak hab a tortán, hogy a hatodik X. felett is pont olyan remek formában van, mikor évtizedekkel ezelőtt – erről...