A WHO szerint ez a titokzatos betegség indíthatja el az új világjárványt - hússzor több halálesetet okozhat, mint a Covid

Davosban hamarosan megrendezik a Világgazdasági Fórum éves találkozóját, melynek egyik ülése fenemód hangzatos, egyben talányos nevet kapott: "Felkészülés az X-betegségre."
Újabb pandémia a láthatáron?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint a titokzatos X-betegség olyan új világjárványt okozhat, mely hússzor több halálesettel járhat, mint a koronavírus. Az X-betegség azt jelenti, hogy egy olyan kórokozó idézhet elő újabb, súlyos nemzetközi egészségügyi krízishelyzettel együttjáró pandémiát, melynek potenciális veszélyeit ma még nem ismerjük - írja a Fortune cikke alapján az Index.hu. A svájci Davosban megrendezendő Világgazdasági Fórumon is szó lesz az egyelőre igencsak rejtélyes X-betegségről, s terjedésének várható globális következményeiről.
A Takotsubo kardiomiopátia egy átmeneti bal kamrai diszfunkcióval járó állapot, mely bizonyos esetekben akár életveszélyhez is vezethet. A szövődményre egy, a közelmúltban készült tanulmány irányította rá a figyelmet.


!["...a fórumon a nem megválasztott globalisták egy, a Covidnál 20-szor halálosabb jövőbeli világjárványról tartanak panelbeszélgetést" - olvasható az X-en Monica Crowley, a Fox News elemzőjének minden valóságalapot nélkülöző figyelmeztetése. "Épp időben a választások előtt, egy új fertőzés, hogy lehetővé tegyék egy új WHO-szerződés bevezetését [...], a szólásszabadság korlátozását és még több szabadságjog megsemmisítését" - tette hozzá.
"...a fórumon a nem megválasztott globalisták egy, a Covidnál 20-szor halálosabb jövőbeli világjárványról tartanak panelbeszélgetést" - olvasható az X-en Monica Crowley, a Fox News elemzőjének minden valóságalapot nélkülöző figyelmeztetése. "Épp időben a választások előtt, egy új fertőzés, hogy lehetővé tegyék egy új WHO-szerződés bevezetését [...], a szólásszabadság korlátozását és még több szabadságjog megsemmisítését" - tette hozzá.](https://files.femcafe.hu/sites/default/files/styles/social_galeria_small_embed/public/images2023/cikkek/social/foto_gal_2_595.jpg?itok=o3PoUJa-)
































