Egészség

Meglepő dolgok, amik kiderülhetnek rólad egy vérvizsgálat alapján

4. Mikor voltál náthás

Hihetetlennek hangzik, de a véredből kimutatható minden egyes nátha, megfázás, amit életed során valaha is elszenvedtél. A Science című tudományos magazinban megjelent tanulmány azt írja, a test antitesteket termel, hogy minél hamarabb legyőzhesd a kórokozókat. Ezek az antitestek pedig azután sem tűnnek el, hogy meggyógyultál, hanem örök mementóként halálod napjáig is a véráramban keringenek.

5. Válhat-e belőled alkoholista

A vér kémiai elemeinek egyike, a PEth szintje megugrik azoknál, akik hajlamosak az alkoholizmusra, derült ki az Alcohol and Alcoholism című kutatásból. Az Illinois Egyetem kutatói egyetemista fiatalokat vizsgáltak és azt találták, hogy azoknak a vérében, akik rendszeresen fogyasztottak alkoholt, sokkal több volt a PEth mennyisége.

6. Kialakulhat-e nálad szorongásos betegség

A szorongásos betegség lényege, hogy a páciens nemcsak aggasztó helyzetek előtt, hanem állandóan szorong, ez pedig már a mindennapi életét is megnehezíti. A Jeruzsálemi Egyetemen végzett kutatások szerint, amikor az ember borzasztóan ideges, akkor a szervezete egy bizonyos fehérjét bocsát ki - ennek jelenléte pedig a vérben is kimutatható. Ha a szakemberek ellenőrzik ennek a szintjét, meg tudják állapítani, az idegességed normális vagy már kezelésre szorul.

Mellkasi fájdalom? Ilyen vizsgálatok deríthetik ki, mi a baj

Mutatjuk, hova célszerű elmenned. Kattints ide a részletekért!

Fotó; Forrás: prevention.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...