Egészség

Te tudtad? A vérplazmaadással ingyenes egészségügyi szűrés is jár

Ha segíteni szeretnénk embertársainkon, egy járulékos haszonra bizton számíthatunk: a donációt ugyanis komplex és ingyenes szűrővizsgálat előzi meg.

Miért is olyan fontos a vérplazmaadás?

A vérplazmából életmentő, mással nem helyettesíthető gyógyszereket készítenek hemofíliás, azaz vérzékeny betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, valamint hepatitisz B-ben szenvedők számára. Vérplazmát márpedig nem lehet mesterséges úton előállítani. Csak Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap mint nap életmentő vérplazma-alapú gyógyszerekre, például egy felnőtt hemofíliás beteg egyéves kezeléséhez 1200 plazmadonációra van szükség.

18 és 60 év között, illetve 50 és 150 kg között lehetünk donorok.

Ha ebbe a kategóriába esünk, akkor érdemes megpróbálni, hogy vajon a fenti paraméterektől függetlenül az egészségi állapotunk is lehetővé teszi-e, hogy vérplazmát adjunk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint felkeresni egy plazmaközpontot időpontegyeztetésre – ezt megtehetjük telefonon vagy akár online is. A vizsgálat napján a regisztrációt követően először egy részletes egészségügyi felmérő kérdőívet kell kitöltenünk, amely az egészségünket érintő kérdésekből áll. Nagyon fontos és megnyugtató, hogy az információ a személyes biometrikus azonosítónkkal együtt kerül a rendszerbe, így az mások számára nem hozzáférhető.

Vérplazmaadás előtti vérnyomásmérés

A kérdőív kitöltését követően a plazmaközpont orvosa fizikálisan is megvizsgálja a donort, vérnyomást, pulzust mér és átbeszéli vele a kérdőívet. A plazmaadás előtt azonban még fontos felmérni az éppen aktuális egészségi állapotunkat is, ezért vérvételen kell részt vennünk, ahol azt is szemrevételezik, hogy a vénánk alkalmas-e plazmaadásra. Ha a vérmintánk megfelelő – erről telefonos értesítést kapunk –, akkor jöhet a donáció.

És itt még mindig nem értünk a vizsgálatok végére: ha ugyanis rendszeres donorok leszünk, akkor ahhoz rendszeres szűrővizsgálat is jár, így időben kiszűrhető akár egy esetleges megbetegedés is. Lakatos Éva évek óta, heti rendszerességgel ad vérplazmát. Az ő esetében például az egyik követő vizsgálat alkalmával a laboreredmények alapján vérszegénységre következtettek. Néhány hetes kezelést követően azonban rendeződött a helyzet és Éva visszatérhetett a plazmaadáshoz.

Vérplazmaadás előtti orvosi konzultáció

Donorként jobban figyelünk
a helyes táplálkozásra

Ahhoz, hogy plazmát adjunk, jobban oda kell figyelni az étkezésünkre és a folyadékbevitelre, amiről pedig általában az emberek szeretnek megfeledkezni. A rendszeres donáció egyfajta kontrollra is megtaníthat bennünket az egészségünk fenntartása érdekében, hiszen ahhoz, hogy a vérplazma újratermelődjön – ehhez általában 72 óra szükséges -, sok zöldséget, fehérjedús ételeket, és a plazmaadás előtti napon legalább 2 liter folyadékot tanácsos fogyasztani, illetve kerülni kell a dohányzást és az alkoholfogyasztást.

A plazmaadás folyamata –
biztonságos, egyszerű és gyors

„A plazmaadás egy egyszerű és biztonságos, a véradáshoz hasonló, 45-60 percig tartó eljárás. A plazmaferezisnek nevezett folyamat során csak a vér egyik alkotóelemét, a vérplazmát távolítják el, ami főként vizet, valamint ásványi anyagokat és fehérjét tartalmaz. A vér többi alkotóelemét egy zárt rendszeren keresztül visszaáramoltatják a donor szervezetébe. A kinyert plazmát több hónapig tárolják -20 fok alatti hőmérsékleten – ezalatt minden plazmadonációt megvizsgálnak HIV, hepatitisz A, B és C, parvovírus B19, továbbá atipikus antitestek szempontjából, és ha a kapott eredmények alapján szükséges, az érintett donációkat kizárják a további feldolgozásból. Az összegyűjtött és gondosan ellenőrzött plazmából pedig a már említett, létfontosságú gyógyszerek készülnek” – mondta el Dr. Nyerges Judit, a BioLife Plazma Hungary Kft. és Sanaplasma Kft. ügyvezetője.

Plazmaadással tehát rengeteget segíthetünk a vérplazma-alapú terápiára szoruló embertársainknak, erre Magyarországon minden nagyobb városban megtalálható plazma központokban van lehetőség. A vérplazmaadáshoz szükséges további tudnivalók és bejelentkezés plazmaadásra az alábbi linken: www.teddmegmost.hu

A cikkhez tartozó galéria: 
Vérplazmaadás véna szúrás
Vérplazma donáció
Plazmaferezis gép
Vérplazmadonor adatellenőrzés
Levett vérplazma
Levett vérplazma adminisztrálása
Vérplazmadonor pecsétgyűjtő füzet
Vérplazmaadás higiénia

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...