Egészség

Rövidítheti az életed, ha gyakran eszel ilyen élelmiszert

Szakértők figyelmeztetnek, hogy a fogyasztása növeli a korai halálozás valószínűségét.

81 ezer embert vizsgáltak

Senki sem szereti, ha azt mondják, hogy a kedvenc étele megölheti. De az egészségünk érdekében nem árt meghallgatni az ilyen jellegű figyelmeztetéseket. Egy új tanulmány arra biztatja az embereket, hogy a vörös és feldolgozott húsokat (ilyenek például a sonka, a hot dog vagy a szalonna) cseréljék le inkább halra, tojásra és sovány csirkehúsra.

A British Medical Journalben közzétett kutatás nem kevesebb, mint 81 ezer ember táplálkozási szokásait vizsgálta az Egyesült Államokban. Azt akarták megtudni a szakértők, hogy évente átlagosan mennyit fogyasztottak a különböző élemiszer típusokból az elmúlt nyolc évben. A felmérésben szerepeltek például a vörös és feldolgozott húsok, a dió, a hal, a tojás, a teljes kiőrlésű gabonák, a hüvelyesek és a bőr nélküli csirke, illetve pulyka.

Fotó: 123rf.com

Ennyi a kockázat

Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál az embereknél, akik a nyolc év során naponta legalább fél adag vörös és feldolgozott húst fogyasztottak, 10 százalékkal nőtt az esélye, hogy a következő 8 évben meghalnak. Ez az esély csak húskészítmények fogyasztása esetében 13 százalék volt, míg csak vöröshús fogyasztás esetén 9 százalék.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Vörös húsból 42,5 gramm számít fél adagnak, míg feldolgozott húsból például egy szelett sült szalonna, vagy egy fél hot dog, vagy 14 gramm kolbász. Szóval reggelinél egy extra adag kolbász is kockázatot jelenthet.

Fotó: 123rf.com

Ennyit nyerhetsz a váltással

Azok az emberek, akik csökkentették a vörös és feldolgozott húsok fogyasztását, és helyettük inkább egészségesebb fehérjéket, például tojást, csirkehúst és halat választottak, hosszabb ideig éltek. A vörös és feldolgozott húsfogyasztás csökkentése, valamint a diófogyasztás egyidejű növelése a nyolc év alatt 19 százalékkal csökkentette a halálozási kockázatot. Akik a napi húsadagot halra cserélték, azoknál 17 százalékkal, akik teljes kiőrlésű gabonára cserélték, azoknál 12 százalékkal csökkent a korai halálozás esélye.

Akik bőr nélküli baromfihúsra vagy zöldségekre váltottak, azoknál 10 százalékkal, tojás esetén 8 százalékkal, hüvelyesek esetén pedig 6 százalékkal csökkent a korai halálozás kockázata. A kutatás számaiból azt a következtetést lehet levonni, hogy ha hosszabb ideig akarsz élni, érdemes a vörös húsokat (sertés, marha, bárány) inkább halra, zöldségekre, teljes kiőrlésű gabonára és csirkére cserélni.

A kutatók azt is elmondták, hogy a fenti számok a vörös és feldolgozott húsok együttes fogyasztásának vizsgálatából születtek. De kizárólag feldolgozott húsok esetén ezek az arányok még erősebbek voltak.

Fotó, Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.
Sztárok
A tragikus veszteséget követően új fejezetet nyitott az életében Aubrey Plaza, és megszülette első gyermekét.