Egészség

Fő az egészség: idén 4 helyszínen is részt vehetsz ingyenes szűrővizsgálatokon

A Richter Gedeon Nyrt. Egészségváros programjának keretében már 86 város egészségügyi intézménye kapott összesen több mint 446 millió forint támogatást. Az egészségünk megóvása, a kórházak fejlesztése pedig talán még sosem volt olyan fontos, mint napjainkban. Így a Richter számára nem volt kérdés, hogy 2022-ben is folytatja-e a programsorozatot.

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak!

A Richter 13 éve hívta életre a programot azért, hogy támogassa a helyi egészségügyi intézmények prevenciós tevékenységét, és egyúttal anyagi támogatást is biztosítson számukra a szükséges fejlesztésekhez. Az évek alatt az Egészségváros egy olyan rendezvénnyé vált, amely sokszínű egészségügyi szűréseknek, tanácsadásoknak és interaktív, motivációs előadásoknak is helyet ad.

Az ingyenes szűrésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, kortól függetlenül bárki részt vehet rajtuk. Ráadásul minden egyes szűrőponton helyi szakemberek várják a látogatókat, így a rendezvény résztvevői megismerhetik a helyi egészségügy képviselőit is.

Pontról pontra 2022-ben is!

A Richter Egészségváros keretében a magyar gyógyszergyártó vállalat idén is 3,5 millió forintos alaptámogatásban részesíti a programban részt vevő egészségügyi intézményeket. Ezt az összeget a lakosok tovább növelhetik, ugyanis az Egészségsétákon, az előadásokon, szűréseken, tanácsadásokon való részvételükkel adománypontokat gyűjtenek, melyek pontonként 300 forinttal növelik az adományalapot. Így a pontok a nap végén értékes forintokká válnak, amit eszközök beszerzésére, infrastruktúra fejlesztésére fordítanak a résztvevő egészségügyi intézmények.

De nemcsak a személyes jelenléttel, de az online aktivitással is gyarapíthatják a lakosok a kórháznak alapadományát. A Richter idén is lehetőséget biztosít a virtuális pontok gyűjtésére: ehhez Richter Egészségváros hivatalos eseményeiben kell aktívan követni az élő közvetítéseket. Így nemcsak hasznos tanácsokkal gazdagodhatnak az online tér résztvevői, de a kórházat is támogathatják.

Négy helyszínre érkezik tavasszal a Richter Egészségváros

Idén átlépi a kilencvenet az Egészségvárosok száma, hiszen az elmúlt 12 év 86 állomása után tavasszal az ország újabb négy városába látogatunk el.

A programnak idén tavasszal négy helyszín ad otthont:

Támogatott intézmény: Zala Megyei Szent Rafael Kórház
Adománycél: többfunkciós ultrahang készülék a Neurológiai Osztály számára

Támogatott intézmény: Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet
Adománycél: mammográfiás készülék

Támogatott intézmény: Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet
Adománycél: szülészeti műtőlámpa és újszülöttellátó-asztal

  • 2022. június 11. Gödöllő, Szabadság tér, 9.00-17.30

Támogatott intézmény: Tormay Károly Egészségügyi Központ
Adománycél: járóbeteg szakellátás eszközparkjának komplex modernizációja

Milyen szűréseken vehetnek részt az eseményre látogatók?

A Richter Egészségváros program szűrések és tanácsadások sokszínű kínálatának célja, hogy a rendezvényre látogatók a lehető legátfogóbb képet kapják az egészségi állapotukról, illetve, hogy mindenki megtalálja a számára szükséges információt.

Ennek megfelelően többek között urológiai tanácsadás, csontritkulásszűrés és csontsűrűségmérés, asztma tanácsadás, bőr- és körömgombaszűrés, neuropátiaszűrés cukorbetegeknek, memóriazavar-tanácsadás, dietetikai tanácsadás, valamint nőgyógyászati tanácsadás várja majd a helyszínre látogatókat. A szív- és érrendszeri problémákkal kapcsolatban pedig vérnyomásmérésen, érszűkület-vizsgálaton, szívelégtelenség-tanácsadáson is részt vehetnek a helyszínre látogatók.

A Richter Egészségváros védnökei

A programsorozaton már a kezdetek óta részt vesznek védnökeink, akik nem csupán arcukat és nevüket adják a rendezvényhez, de aktívan részt is vesznek az egyes programokon.

Katus Attila és Béres Alexandra például egészséges életmóddal kapcsolatos tippeket adnak, Jaksity Kata és Szily Nóra motivációs és pszichológiai témákban tartanak előadásokat.

A részletes programokat és további hasznos információkat megtaláljátok az Egészségváros hivatalos Facebook-oldalán és a helyszínekhez tartozó eseményekben.

Találkozzunk az egyik Richter Egészségvároson!

Lead fotó: Pexels /Karolina Grabowska/

Oldalak

Egészség
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...
Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...