Az oltottak esetében 46 százalékkal csökkent a komoly szív- és érrendszeri megbetegedések esélye oltatlan társaikhoz képest. Sőt, 32 százalékkal volt kisebb a valószínűsége a szívrohamnak, 25 százalékkal a szélütésnek, s szintúgy 25 százalékkal a szívelégtelenség kialakulásának. Ami a bármilyen okból történő elhalálozást illeti, ennek kockázata 66 százalékkal mérséklődött.
A szakemberek szerint a jelenség oka, hogy amikor az övsömört okozó vírus ismét aktiválódik a testben, vérrögök kialakulásához vezethet az agyat és a szívet ellátó érrendszerben. Ha egy beteg artériái az érelmeszesedés miatt beszűkültek, akkor már egy relatíve kisebb vérrög is súlyos károsodást okozhat. Azzal, hogy a vakcina gátolja a fertőzést, egyúttal meg is előzheti a problémát.
Fotó: 123rf