Egészség

Meglepő eredményre jutottak a kutatók! A mediterrán étrend ebben is segíthet

38 hónapos kísérlet

A Wake Forest kutatócsoportja 38 hónapos kísérletet végzett, ami nagyjából 9 évnek felelt volna meg az emberi életben. A kutatók emberi étrendek alapján állították össze a majmok menüjét: a nyugati diétában a fehérjék és a zsírok leginkább állati eredetűek voltak, a mediterránban növényiek.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A kutatásban 38 középkorú nősténymajom vett részt, véletlenszerűen választották ki, melyik fog az egyik vagy a másik étrenden élni. A két csoport kutatás előtti testtömege és testzsírszázaléka hasonló volt, az állatok a vizsgálat ideje alatt annyit ettek, amennyit akartak.

"Azt találtuk, hogy a mediterrán étrendet fogyasztó csoport kevesebb kalóriát vitt be, kisebb súlyú volt, testzsírja kisebb százalékot tett ki, mint a nyugati étrendet követő csoport" - mondta Shively. Ez az első kísérleti bizonyítéka annak, hogy nyugati étrendhez képest a mediterrán diéta megóvhat a túlevéstől, az elhízástól és a prediabétesztől, vagyis attól a cukorbetegség előtti állapottól, amelyben a vércukorszint magasabb a normálisnál, de még nem éri el a diabéteszes betegek vércukorszintjét.

(MTI)

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból közeledhetett férje botrányokba keveredett öccséhez.
Fashion&Beauty
Bár a cipőtrendek szezonról szezonra változnak, a Chelsea évszázadok óta velünk van, és a közeljövőben sem megy sehova. Összegyűjtöttük a legkreatívabb outfiteket, amelyeket bátran kiegészíthetsz egy...
Sztárok
Ismét gőzerővel pörög a pletykagyár a kolumbiai popkirálynő magánélete körül. A legfrissebb nemzetközi beszámolók szerint Shakira ismét rátalált a boldogságra, választottja pedig ezúttal is a...
Egészség
Azt tudtuk, hogy az alkohol nem igazán tesz jót az agynak, de most a kutatók megpróbáltak a mélyére ásni a dolgoknak.
Lifestyle
Sütőtökhéj, céklavég, karórépa-zöldje vagy almahéj a szemetesben? Ki ne dobd őket!