Egészség

Már napi 1-2 pohár is sok - Ennyivel növeli a rák kialakulásának esélyét ez az ital

Tudjuk, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás negatívan hat a szervezetünkre, a Harvard Egyetem tudósai pedig most arról számoltak be, pontosan milyen összefüggés van az ivás és a daganatos megbetegedések között.

Már 1-2 pohár is sok

A tanulmány egyik szerzője, Yin Cao kijelentette, naponta legalább egy pohár alkoholt elfogyasztva 13 százalékkal növekszik a rákos megbetegedések (nőknél elsősorban a mellrák) esélye, azokkal szemben, akik egyáltalán nem isznak. A kutatók 2 nagyobb, korábbi kutatás eredményeit vetették össze, amely során 30 éven keresztül több tízezer férfit és nőt vizsgáltak. Az alanyok nem fogyasztottak több alkoholt az ajánlott napi mennyiségnél (ez 1-2 pohárt jelentett), ám a kutatási eredmények szerint még ez is sok, és különösen a nők esetében ajánlott ennél jóval kevesebbet, illetve ritkábban inniuk. Esetükben ugyanis már naponta egy pohárral elfogyasztott alkohol is növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. „A mell szövetei valószínűleg érzékenyebbek lehetnek az alkoholra, mint más szervek” – magyarázta a szakértő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Alkohol és dohányzás

A kutatók egyébként a férfiak esetében összefüggést találtak a dohányzás és a rendszeres italfogyasztás között is. Már azoknál a férfiaknál is jelentősen nőtt a rák kialakulásának esélye, akik korábban leszoktak a dohányzásról, vagy pedig a családjukban előfordultak már daganatos megbetegedések. A kutatók becslése szerint az alkohol világszerte összesen 3,6 százalékban áll a rákos megbetegedések hátterében: a nők esetében ez 1,7, a férfiak esetében pedig 5,2 százalék.

Fotó: prevention.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...
Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...