Egészség

Drámai fordulat: így változott meg a magyarok véleménye a kötelező Covid-oltásról

A fiatalok ellenzik, az idősek támogatják

A kötelező oltás támogatottsága a januári felmérés eredménye szerint nem mutatott összefüggést a válaszoló nemével, körülbelül ugyanolyan arányban rokonszenveztek az ötlettel, illetve utasították el a nők és a férfiak, mint az átlagos eredmény.

Novemberben némiképp megosztottabbnak bizonyultak a nemek szerinti válaszok. A határozott, teljes elutasításra a férfiak 40 százaléka szavazott, míg a nők 48 százaléka helyezkedett erre az álláspontra.

Ha korcsoportonként vizsgáljuk a válaszokat, a trend hasonló a novemberben tapasztaltakhoz, azaa legfiatalabbak támogatják legkevésbé a kötelezővé tételt, és ők utasítják el a legnagyobb arányban azt, ugyanakkor a legidősebbek álláspontja épp ennek fordítottja: ők lennének a legelégedettebbek a kötelező Covid-oltás bevezetésével. A középkorúak körében pedig meglehetősen kiegyenlítettek a vélemények.

A 18-39 éves korosztályból csupán 27 százalék támogatná a kötelező koronavírus-oltás bevezetését, a középkorúak 43 százaléka helyeselné a szigort, míg a 60 felettiek 54 százaléka tette le a garast a kötelező Covid-oltás mellett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

Fotó: 123rf

Kiderült, miért terjed jobban és gyorsabban az omikron, mint a korábbi variánsok. Sokkal erősebb „túlélő-ösztönnel” bír, mint elődei.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...