Egészség

Miért fontos felvenni a koronavírus elleni védőoltás második dózisát is?

Miért fontos a második dózis?

Az első oltás elindít egy védelmi választ a szervezetben. Többféle hatásmechanizmusú oltás létezik, mindegyik más-más utat indít el, de az összes vakcina aktivizálja a védelem kialakítását. A második oltás teljesíti ki a folyamatot. Az orosz vakcinánál a második oltás nem egyezik az elsővel, tehát ott a teljes védettség kialakulásához elengedhetetlenül szükséges mind a kettő, mert egymást kiegészítik. A többi oltásnál a második ráerősít az elsőre. Vagyis a második oltás arra emlékezteti a szervezetet, hogy a védelem aktív maradjon” – magyarázta az Origónak Dr. Jámbor Zoltán főorvos.

Paul Offit, a Pennsylvania Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy a második dózis az mRNS vakcinák (Pfizer és Moderna) következtében a vírust semlegesítő antitestszám 10-szer magasabb, mint az első dózis hatására. Ráadásul a sejtes immunválasz is jóval erősebb lesz a második adag után, ami hatékonyabb és hosszabban tartó védelmet alakít ki a variánsokkal szemben is.

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a második oltások jelentőségéről. „Nagyon fontos, hogy beadassuk magunknak a második védőoltást is, az első védőoltás ad némi védettséget, de a két oltáshoz képest csak a védelem körülbelül 30–50 százalékát tudja létrehozni. Ráadásul a védettség ideje egy dózis esetében jóval lerövidül, tehát egy rövidebb és gyengébb védelmet kapunk. Mindenképpen be kell adatni tehát a második védőoltást is” – idézte a hirado.hu Szlávik János szavait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ugyanerre figyelmeztetett a Szent Imre Kórház főorvosa is. „Minden oltóanyag, amely Magyarországon elérhető, megfelelő mértékű, akár közel százszázalékos védettséget nyújt a betegség ellen, de csak abban az esetben, ha mind a két oltást megkapja a páciens. Ha valaki csak az elsőt adatja be, a védettsége körülbelül fele, legfeljebb kétharmada lesz ahhoz képest, mintha mind a két oltást megkapta volna” – mondta el Dr. Jámbor Zoltán. Hozzátette: ha többen csak az első oltást adatják be, a védettségük nem lesz olyan mértékű, ezért elkaphatják a vírust és megbetegedhetnek. Az országos szintű nyájimmunitás eléréséhez is feltétlenül szükséges, hogy mindenki megkapja a második oltást is. Ha többen csak az első oltást adatják be, elhúzódhat a járvány – az ország védettsége sokkal lassabban alakul ki.

Néhány kivételes esetben előfordulhat, hogy jobban meg kell fontolni a második adag beadását. A cikk folytatásában mondjuk, mikor. Lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...