Egészség

Miért fontos felvenni a koronavírus elleni védőoltás második dózisát is?

Egyre nő azoknak a száma, akik már megkapták a koronavírus elleni védőoltás első adagját – de mi történik, ha nem adatjuk be a másodikat?

Egyesek nem veszik fel a második vakcinát

Az Amerikai Egyesült Államokban folyamatosan nő azoknak a száma – májusban már 5 millió ilyen ember volt –, akik bár megkapták a Covid-19 elleni védőoltás első adagját, de a vakcinák második dózisát már nem vették fel, ennek pedig a szakemberek szerint súlyos következményei lehetnek – számolt be amerikai lapok alapján a hirado.hu. A probléma jelentőségét jól mutatja, hogy a kétdózisú védőoltást kapók 8 százaléka nem vette fel a második oltást az országban.

Annak ellenére van ez így, hogy az orvosok egyértelműen felhívják arra a figyelmet, hogy fontos megkapni mindkét dózist. A szakemberek világszerte egyetértenek abban, hogy jóval erősebb, és hosszabban tartó védelem alakul ki, ha a kétdózisú vakcinák mindkét adagját felveszik a beoltottak. A klinikai vizsgálatok szerint például a Pfizer vakcinák az első dózis után körülbelül 50 százalékos hatékonysággal előzik meg a fertőzést, míg a második dózis után 95 százalékra nő a hatékonyságuk. A világban egyre elterjedtebb új variánsok miatt is nagyon fontos a második dózis megkapása, hiszen ezek ellen még alacsonyabb szintű védelmet biztosít, ha csak egy adag védőoltást kapunk.

Az amerikai hírek szerint az emberek különböző okok miatt hagyják ki a második dózist. Sokan a mellékhatásoktól tartanak, amik a terjedő hírek szerint rosszabbak lehetnek a második adag után. Más amerikaiak arra panaszkodnak, hogy a második védőoltás konkrét időpontját lemondták, és nehéz új időpontot kapniuk. A felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy sok amerikai tévesen azt gondolja, hogy egy dózis is megfelelő védelmet biztosít számára.

A Cornell Egyetem reprezentatív vizsgálata szerint nagyon sok félreértés terjed az Egyesült Államokban a vakcinákkal kapcsolatban. Eszerint a lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy a kétdózisú vakcináknak már az első adagja után is megfelelően védetté válnak a beoltottak. A kutatás eredményei alapján az első adagot megkapó amerikaiak 15 százaléka nem emlékezett arra, hogy második dózist is kell majd kapnia. A felmérésben résztvevők fele nem emlékezett arra, hogy bárki mondta volna neki, hogy a második dózis után erősebb lesz a fertőzés elleni védettsége.

Hazai adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre arról, hányan mondtak le a második adag védőoltásról azután, hogy az elsőt megkapták, de a hírek alapján többen is úgy gondolják, megelégszenek egy adaggal a kettő helyett. Erre válaszként a kormány azt fontolgatja, hogy azon személyek védettségi igazolványát, akik csak az első adagot adatták be maguknak, és nem akarják felvenni a második dózist, érvénytelenítik az igazolásukat. De nem csak emiatt fontos, hogy beadassuk a második adagot!

A következő oldalon bemutatjuk, miért fontos a védőoltás mindkét dózisát beadni. Lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.