Egészség

Koronavírus Magyarországon: ennyi haláleset lett volna megelőzhető az előző hullámok során a vakcinákkal

Egy friss tanulmány szerint több ezer beteget kímélhetett volna meg a járvány, ha éltek volna az oltás lehetőségével.

Másképp alakul a járvány, ha többen fogadják el a vakcinát?

Az oltások segítségével több ezer haláleset lett volna megelőzhető Magyarországon a koronavírus negyedik és ötödik járványhullámában - fejtette ki Oroszi Beatrix, a témát vizsgáló friss tanulmány egyik szerzője. Az epidemiológus úgy véli, csaknem 6100 emberrel kevesebb halt volna meg a szóban forgó időszakban, ha még a fertőzés előtt megkapja mindhárom oltását - írja az Infostart. Oroszi elmagyarázta: a szakemberek a már említett tanulmány során arra voltak kíváncsiak, hogy miként módosult a koronavírus elleni védőoltások védőhatása a negyedik és az ötödik hullám közötti periódusban. Több mint 365 ezer koronavírus-fertőzöttet vizsgáltak meg, közülük azokat tekintették oltottnak, akiknek alapimmunizálásuk és emlékeztető oltásuk is volt. Meghatározták, pontosan hány megbetegedés fordult elő ezen idő alatt az oltottak, valamint az oltatlanok körében, s ez alapján kiszámították, mi történt volna akkor, ha az oltatlanok a teljesen oltottak halálozási kockázatával rendelkeztek volna.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Így ki tudtuk számolni azt, hogy az oltatlanok körében hány olyan haláleset fordult elő, ami megelőzhető lett volna nagy valószínűséggel védőoltással. A körükben a vizsgált időszak alatt 529 fő halt volna meg, ezzel szemben a valós adat az 6626 elhunyt, tehát a különbség 14 hét, három hónap alatt több mint hatezer fő, akinek az élete megmenthető lett volna, ha elfogadja a védőoltásokat, amit felajánlottak nekik" - idézte az Infostart a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projekt egyik vezető munkatársát.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon jön a folytatás!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!