Koronavírus Magyarországon: ennyi haláleset lett volna megelőzhető az előző hullámok során a vakcinákkal

"Védőoltással szépen vissza lehet szorítani"
Oroszi Beatrix leszögezte: érdemes bízni a vakcinákban, hiszen azok már számos esetben bizonyították eredményességüket, s rengeteg fertőző betegség terjedését sikerült meggátolni velük. "A mi generációnk ennek előnyeit élvezi, nem kell szamárköhögéssel, torokgyíkkal, tetanusszal és egyéb más rémes fertőzésekkel találkoznunk, gyerekeink is biztonságban vannak. A Covid-19 is egy olyan fertőző betegség, amit védőoltással szépen vissza lehet szorítani" - tette hozzá az epidemiológus.
Oroszi az Infostartnak arról is szót ejtett, szerinte miképp érdemes időzíteni az emlékeztető oltást. Azoknak, akik legalább 4-5 hónappal korábban részesültek védőoltásban, és idősek vagy van valamilyen krónikus alapbetegségük, a szakember azt javasolja, hogy ne várjanak, hanem minél előbb kérjék az emlékeztető oltást, ugyanis fontos, hogy felkészítsék szervezetüket az őszi-téli szezonra.
"Ha valaki nem akar súlyos lefolyású betegséget, nem akar otthon maradni egy-két hétig, akkor a többiek esetében is az őszi szezon kezdetén, szeptember-október környékén már érdemes a vakcináción elgondolkodni, főleg ha legalább fél év eltelt az előző oltás vagy esetleg a fertőzés átvészelése óta" - tette hozzá Oroszi, hangsúlyozva, hogy 65 év alatt az egészségi állapotot az életkornál is fontosabb tényezőnek tartja.
Fotó: 123rf
Koronavírus: azok közül haltak meg a legtöbben Magyarországon, akiket ezzel a vakcinával oltottak be
A kormányzati portálon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, de van egy vakcina, aminek a beadását követően különösen magas volt a halálozások aránya.


























