Egészség

Szombattól szinte mindenütt kötelező lesz felvennünk a maszkot, ha zárt térbe lépünk

Megjelent a rendelet, mely ismerteti a tegnapi szigorító intézkedések részletszabályait. Mindeközben tovább dübörög itthon a járvány, az elmúlt 24 órában több mint 11 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

Ismét meg kell barátkoznunk a maszkkal

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tegnap a délután három órakor megtartott Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, hogy a kormány a negyedik járványhullám eszkalálódása miatt újabb korlátozó intézkedéseket vezet be, melyek november 20-án, azaz holnap 0 órától lépnek majd hatályba. Gulyás arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a negyedik hullám tetőzését november végére, december elejére várják a szakemberek, s a következő időszakban az esetszámok drasztikus növekedése várható, ezért is elkerülhetetlenek az ismételt szigorítások.

A Magyar Közlönyben most megjelent az a rendelet, mely ismerteti az újabb járványügyi intézkedések részleteit. Ennek értelmében szombattól a következőképpen alakulnak a maszkviselés szabályai:

  • Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett szombattól ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken.
  • A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
  • A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait.

Az egészségügyi dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele december 10-ig, ha előző oltásuk óta már 180 nap eltelt. Továbbá egészségügyi dolgozó nem szüntetheti meg jogviszonyát a veszélyhelyzet ideje alatt.

A kormány október végén döntött arról, hogy az állami szférában alkalmazottaknál elvárt a védőoltás felvétele. Most azt is előírta, hogy a Miniszterelnöki Kormányirodán, Miniszterelnöki Kabinetirodán és a Miniszterelnökségen foglalkoztatottak számára a megerősítő harmadik oltás felvétele is elvárt. A többi minisztériumban a miniszter rendelheti el az emlékeztető oltás felvételét. Emellett a kormány fenntartja ajánlását minden 18 évnél idősebb és 4 hónapnál régebben oltott számára, hogy vegye fel a megerősítő oltást is.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.