Lifestyle

Országszerte szigorítások lépnek életbe szombattól – A Kormányinfó legfontosabb bejelentései

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány legfrissebb döntéseiről tájékoztatta a közvéleményt a csütörtöki Kormányinfón.

Újra szigorít a kormány

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

November 18-án a megszokottal ellentétben nem délelőtt, hanem délután három órától tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A miniszter elmondta, szakemberek előrejelzése alapján a koronavírus-járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet Magyarországon, ezért a kormány ismét szigorításokat vezet be, amelyek már november 20-tól, vagyis szombat 0 órától érvénybe lépnek. Ennek értelmében zárt térben ismét kötelezővé teszik a maszkhasználatot, ez kiterjed:

  • Az üzletben történő vásárlások idejére, valamint levéltárban, múzeumban, színházban, moziban, illetve közigazgatási szolgáltatást igénybe vevők számára;
  • Azon szolgáltatások igénybevételekor, amelyek esetében egy helyiségben rendszeresen több mint öten tartózkodnak;
  • Az iskolákban az intézmények vezetőit felhatalmazzák, hogy döntsenek a kötelező maszkviselés bevezetéséről;
  • Az irodában és sportolásnál nem lesz kötelező maszkot felvenni.

Ezen kívül az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás felvétele, valamint a nagyobb rendezvényeken (500 főnél nagyobb) kötelező lesz a védettségi igazolvány.

További korlátozások bevezetését nem előlegezte meg a miniszter, a digitális oktatás illetően Gulyás Gergely határozottan elutasította, hogy újra bevezetnék. A járványhelyzet javítása érdekében megemlítette az 5 évnél idősebb, 12 évnél fiatalabb gyerekek oltását. Ezt nagy eséllyel december elején engedélyezni fogja az Európai Gyógyszerügynökség, amint ez megtörténik, Magyarország is alkalmazni fogja.

Leadfotó: MTI / Kovács Attila

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.