Kiderült: ennyi ideig maradnak meg a koronavírus után az antitestek a szervezetben

Az antitesteknek kulcsfontosságú szerepük van a fertőzés elleni küzdelemben az olasz kutatók szerint – tanulmányukban most arra is kitértek, meddig maradnak meg a vírus után az antitestek a szervezetben.

Eddig tart a hatásuk

A milánói Szent Rafael Kórház kedden nyilvánosságra hozott közleménye szerint a koronavírus elleni védekezéskor termelt antitestek a betegek vérében legalább nyolc hónapig megmaradnak a fertőzést követően – írja a 24.hu. Ezek az antitestek olyan ellenanyagok, amelyek megbénítják a vírus sejtjét, semlegesítik hatásukat és blokkolják a fertőzést is. Az, hogy a semlegesítő antitestek meddig maradnak meg a betegekben, az függ a betegség súlyosságától, az illető korától és más betegségek esetleges meglététől is. Az olasz kutatók szerint az antitestek jelenléte rendkívül fontos a koronavírus kezdeti szakaszában, ugyanis ezen múlhat a Covid-19 sikeres leküzdése. A tanulmány elkészítéséhez az olasz közegészségügyi intézet kutatói 162 koronavírusos tünettel rendelkező beteg esetét tanulmányozták, akiket intenzív osztályon kezeltek. A vérmintákat 2020 márciusában és áprilisában vették le, novemberben pedig újból vért vettek a vírust túlélő személyektől – a vizsgált betegek közül azonban 29 életét vesztette a kór miatt a tanulmány elkészítése alatt. Bár a semlegesítő antitestek jelenléte idővel csökkent, az adott időszak alatt állandó volt, és nyolc hónappal a betegség után csak három olyan páciens volt, akinek az antitest-tesztje negatív lett, vagyis szervezetében nem volt elegendő semlegesítő antitest. A tanulmány azt is megállapította, hogy akiknél nem fejlődtek ki antitestek a betegség első tizenöt napja alatt, náluk nagyobb kockázattal súlyosbodtak a tünetek, valamint alakultak ki a Covid-19 súlyosabb formái is. A szerzők szerint tehát a semlegesítő antitestek jelenléte hatékonyabb a vírussal szemben, és összefüggésben van a páciensek túlélésének hosszabb időtartamával is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár az Egészségügyi Világszervezet korábban is vizsgált már négy készítményt, azoknál nem sikerült jó eredményeket elérni – most újabb három gyógyszer esetében végeznek hasonló teszteket.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Megdöbbentő közleményt tett közzé menedzsmentje: az 58 éves, Kossuth-díjas Kovács Ákosnál idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak. A népszerű dalszerző-énekes túl van a...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.