Egészség

Nincs több találgatás - most tényleg kiderült, mennyire hatékony a Sinopharm-vakcina

Megjelent az első olyan tudományos kutatás, mely megmérte, hogyan teljesít a kínai vakcina a klinikai tesztek harmadik fázisában.

Ellentmondásos vélemények a Sinopharmról

A kínai Sinopharm-vakcinával kapcsolatosan ellentmondásos szakértői vélemények láttak napvilágot mind a hazai, mind pedig a nemzetközi sajtóban. A vakcinát május elején értékelte az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és arról számoltak be, hogy nem kellőképpen bizonyított, hogy az oltóanyag a 60 éven felüli pácienseket is hatékonyan védi meg a koronavírus-fertőzéstől. A külhoni és a magyar szakértőket egyaránt megosztja a Sinopharm - itthon például Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora "vette védelmébe" az oltóanyagot, úgy érvelve, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina egyformán hatásos, míg mások - például Duda Ernő virológus - arra az álláspontra helyezkednek, hogy óriási különbségek vannak az egyes oltóanyagok között. Most a JAMA, az Amerikai Orvosi Kamara lapja publikált egy kutatást, mely elsőként mérte meg, hogyan teljesít a Sinopharm a klinikai tesztek harmadik fázisában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Bloomberg Quint tudatta a nyilvánossággal: a vizsgálat rámutatott, hogy a vuhani koronavírus elleni kínai oltóanyag – amely a WIV04 vírustörzset tartalmazza – 72,8 százalékos, a pekingi – HB02 vírustörzset tartalmazó – védőoltás pedig 78,1 százalékos hatékonyságú. Hazánkban a pekingi vakcinát alkalmazzák, több százezer embert oltottak már be vele, túlnyomó többségben idősebb pácienseket.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.