Egészség

Ez volt Karsai Dániel utolsó mondata hozzám, aki élete végéig küzdött az eutanázia elfogadásáért

Karasi Dániel olyan témát hozott be ismét a köztudatba, amiről nagyon nehéz beszélni, és a többség kerüli. Azonban sokaknál eljön egy pont, amikor meg akarnak ismerkedni a halál gondolatával.

Ő is tudta, hogy bár Jack Kevorkian megosztó személyiség volt, de nagy lavinát indított el ezzel a küldetésével

Anno 2023. szeptember 27-én Karsai Dániel a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már egy éve ALS-t diagnosztizáltak nála.

Pont az alkotmányjogász, vagy éppen Stephen Hawking miatt rengetegen néztek utána pontosan, hogy mi is ez a betegség.

Az ALS egy, a központi idegrendszert érintő gyógyíthatatlan megbetegedés, mely során izomgyengeség lép fel a motoros idegsejtek károsodása miatt. Bár a betegség túlélése néhány évre tehető, az életminőség romlását lehet lassítani a megfelelő terápiával. Szerencsére igen ritka, 100 ezer emberből körülbelül 5-nél alakul ki, de sokan meg kell küzdeniük vele Magyarországon is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Karasai Dániel eddig bírta a küzdelmet, és sajnos 47 éves korában elhunyt. A testvére szeptember 28-án késő este a Facebookon jelentette be a halálát. A galériánkban megmutatjuk, hogy miről beszéltünk vele utoljára.

A közismert alkotmányjogász, aki három éven át hősiesen küzdött gyógyíthatatlan betegségével, az ALS-sel, 47 éves volt. Halálhírét öccse, Karsai Péter közölte saját Facebook-oldalán.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Egészség
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.