Egészség

Karikó Katalin: „Ma nem lenne Pfizer-vakcina, ha akkor nem hozom meg ezt a nagyon nehéz döntést”

Az mRNS-alapú COVID-19-vakcinák technológiáját szabadalmaztató kutató mesélt arról, milyen dilemmák előzték meg németországi pályafutását.

A Pfizer-vakcina feltalálója mesél legnehezebb döntéseiről

Sokszor a legnehezebb döntésünkkel változtathatunk meg életeket. Karikó Katalin, kutatóbiológus, biokémikus az élő példa erre, aki nemrégiben az Erősebb Igen háziasszonyának, Liebhaber Juditnak mesélt arról néhány percben, milyen érzésekkel vágott neki Németországnak.

Az mRNS-alapú COVID-19-vakcinák technológiáját szabadalmaztató kutató nyugdíjba vonulását követően utazott el Németországba 2013 novemberében, már majdnem 59 évesen. Semmilyen külső kényszert nem érzett arra, hogy még nyugdíjasként is dolgozzon. Mégis úgy döntött, hogy családját hátrahagyva Németországba megy, hogy segítse a módosított mRNS klinikai bevezetését. Férje és lánya száz százalékig támogatta döntését, mert tudták, hogy mindig is ezt szerette csinálni.

„Beismerem, hogy Mainz-ban az első héten sírva aludtam el esténként, kételkedve döntésem helyességében" – mondta Karikó Katalin, az Erősebb Igen különkiadásában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ma nem lenne Pfizer- vakcina, ha akkoriban nem hozza meg ezt a nagyon nehéz döntést.

A videót teljes terjedelmében itt tudod megnézni:

Ezt gondolja most a toxikológus a Sinopharm oltóanyagáról.

Leadfotó: facebook.com/Colegio-La-Paz-Rengo

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Váratlan fordulatok vagy spontán helyzetek mozdíthatják ki a Rákokat a megszokott biztonságból.
Lifestyle
A Nyilas játékos, kalandvágyó hangulatra számíthat a mai nap folyamán.
Sztárok
Tudtad, hogy Ed Sheeran legszebb szerelmes dalainak jelentős részét ugyanaz a nő ihlette? Az énekes gyerekkori barátjából lett meseszép felesége, Cherry Seaborn nemcsak élete nagy szerelme, hanem...
Egészség
Az omega-3 zsírsavak esszenciális tápanyagok, melyeket a szervezeted nem tud előállítani. Ugye a halakban van a legtöbb.
Lifestyle
Vannak növények, amiket nem szeretnek a darazsak, de akadnak olyanok is, amik tényleg hívogatják őket.
Fashion&Beauty
A klasszikus francia manikűr idén nyáron új, játékos oldalát mutatja meg. Ha szeretnél egy kis nyári inspirációt a következő manikűrödhöz, ezek a trendi francia körmök garantáltan meghozzák a kedved...