4 dolog, amit minden szülőnek be kellene tartania, mielőtt napra viszi a gyerekét

Bár a tavasz még csak most kopogtat hozzánk, s a napvédelem kérdése távolinak tűnik, nem árt időben felkészülnünk az otthonunkban élő apróságok védelmére. A kisgyermekkori napégés ugyanis amellett, hogy nagyon kellemetlen, növeli a felnőttkori melanoma kialakulásának veszélyét is. Ha te is szeretnél mindent megtenni azért, hogy veletek ilyen ne fordulhasson elő, mutatunk néhány tippet, amivel elkerülhetők az ilyen balesetek!

Nem lehet elég korán kezdeni

A gyerekek bőre érzékeny, emiatt fokozottan hajlamos a leégésre és a napszúrásra is. Fontos tudni, hogy nem csupán a nyári napsugarak károsak, hanem már április, május hónap folyamán is komoly veszélynek vannak kitéve a kicsik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már ezekben a hónapokban gondoskodjunk a megfelelő napvédelmükről magas faktorú napvédő krémmel, ami a gyerekek bőrtípusától függően 30-től 50+ jelzésű lehet.

Fontos az időzítés

Becslések szerint életünk során az összes UV sugárzás körülbelül 80 százalékát 18 éves korunk előtt kapjuk, hiszen gyerekként sokkal inkább szeretjük a szabadban tölteni az időnket. Ezt természetesen nem is baj, hiszen egy fejlődő szervezet számára kifejezett jót tesz a friss levegő, és a szabadban töltött idő, ám ha egy mód van rá, a picikkel való sétát és játékot időzítsük inkább kora délelőtti vagy késő délutáni időpontokra, hogy megvédhessük őket a káros ultraibolya sugárzástól.

Ruha, sapka, napszemüveg

Egyáltalán nem divatozásból, de a kicsik számára is elengedhetetlen felszerelés egy jól szellőző nyári ruha, kis sapka és napszemüveg, ha strandolni, sétálni, vagy éppen csak a közeli játszótérre visszük őket. Ne felejtsük el, hogy sok felület, mint például a víz és a homok visszaverik a napsugarakat és növelik az UV sugárzás erősségét, ami hamar kellemetlen bőrégéshez vezethet.

A helyes táplálkozás is sokat segíthet

Minimális odafigyeléssel a táplálkozásunk során is csökkenthetjük a napsugárzás okozta kockázatokat. A béta karotin, az A-, C-, és E-vitaminok ugyanis olyan belső "fényvédők", amelyek erősítik a bőr védekező képességét, illetve lényeges szerepük van a bőr idő előtti öregedésének megelőzésében is. Mivel sok színes zöldség tartalmazza ezeket, ha a nyári időszakban rendszeresen szerepel a gyermekek étrendjében pl. a sárgarépa, paradicsom, sütőtök és más sárga gyümölcsök, máris csökkentettük egy kicsit a napsugárzás okozta káros következmények esélyét.

Legyen gyerekjáték a napvédelem! (x)

A dm számára is fontos, hogy védjük a piciket a káros napsugaraktól, ezért 2017-ben ismét pályázatot írt ki óvodáknak, amelyben arra kérte a gyerekeket, készítsenek saját napórát. A dm Nap gyermekei programja a napvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, így a pályázat keretén belül 400 óvoda garantált naptejet kap ajándékba, a fődíjas óvoda pedig árnyékoló funkcióval is ellátott kültéri játékokkal lepheti meg a kicsiket.
Az elkészült pályaművekre itt szavazhatsz!

Fotó: pictaram.com, shutterstock.com

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.