Egészség

Otthoni fogfehérítés natúr összetevőkkel

Azt, hogy kinek mennyire fehérek és ragyogóak a fogai, több tényező is meghatározza. Számít ugyan a genetika is, de legalább ekkora jelentősége van a fogápolási szokásoknak, a fogakat elszínező ételek és italok fogyasztásának, valamint a káros szenvedélyeknek.

Ma már szerencsére nem kell beletörődni abba, ha valakinek nem vakítóan fehér a mosolya: azon túl, hogy a fogorvosi rendelőkben professzionális eljárások segíthetnek a problémán, a fogak elszíneződésén látványosan javíthatnak a jól megválasztott natúr fogkrémek rendszeres használata, ami nem mellesleg a megelőzésben is fontos szerepet játszik!

Van visszaút?

A fogak elszíneződése nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező folyamat, ám az idő múlásával egyre szembetűnőbbé válik, és már nemcsak az érintett veszi észre, hanem a környezetében élők is.

Az úgynevezett külső fogelszíneződés lényege, hogy a fog külső felszíne vált árnyalatot, míg a belső fogelszíneződés során a dentinben és a fogzománcban is változás áll be. A fogorvosok megfigyelése szerint a gyakran látott sárgás-barnás elszíneződés mellett olykor előfordul szürkés, feketés, kékes, zöldes vagy akár narancssárga árnyalatú színeltérés.

A fogak fehérségének megőrzése és visszanyerése kapcsán is helytálló a mondás, hogy szerencsésebb a megelőzésre koncentrálni, ám ijedtségre akkor sincs ok, ha már megtörtént a baj. A természetben több olyan értékes összetevő is megtalálható, amelyik nagyban hozzájárul az egészségtől ragyogó mosolyhoz.

Ahhoz, hogy a fogfehérítő hatásáról híres fekete szén, az erőteljes antioxidánsként és ezáltal ínyvédőként funkcionáló gránátalma, az antibakteriális teafaolaj vagy gyulladáscsökkentő-regeneráló tulajdonságokkal rendelkező Aloe Vera kifejthesse áldásos hatását, lényeges, hogy helyes technikával, kellően hosszú ideig és megfelelő gyakorisággal moss fogat.

Teljes körű védelem natúr szájápolókkal

A Dr. Organic nemcsak a bőr- és hajápolás terén bizonyította be, hogy természetes összetevőivel, az egészséget sokszor veszélyeztető szintetikus anyagok használata nélkül is képes hatékonyan segíteni a különféle esztétikai problémákon. A natúr szájápolóival sokakat lenyűgözött, legyen szó akár kellemetlen fog- és ínyproblémákról.

Mindez azért lényeges, mert a szájüreget érintő gondok legtöbbször nem járnak egyedül: a szuvas fogak könnyen érzékennyé válnak, a dohányzás következtében nemcsak elszíneződhetnek a fogak, hanem ínygyulladás is kialakulhat, nem kívánt mellékhatásként pedig még kellemetlen lehelet is társulhat ezekhez.

Jól megválasztott natúr fogkrémekkel és rendszeres fogorvosi kontrollal nemcsak fenntartható, hanem vissza is nyerhető a fogak és az íny egészsége, ragyogó szépsége. Az, hogy kellően nagy gondot fordíts a szájhigiéniára, nemcsak a komfortérzeted miatt fontos, hanem a magabiztosságodért is. Amilyen rossz érzést és gátlásosságot válthat ki egy elszíneződött fogsor, annyira önbizalomnövelő, amikor sikerül megtalálni a legtermészetesebb megoldást!

Tisztít, ápol és fehérít

Nagyon sokat tehetsz a szájüreged, azaz nemcsak a fogak, hanem az íny és a száj nyálkahártyájának egészségéért, ha tudatosan választasz fogkrémet. A legjobb, ha nemcsak arra ügyelsz, hogy milyen problémára kínál megoldást, hanem arra is, hogy milyen összetevőket tartalmaz!

A már jól ismert mentolos fogkrémeken túl, a Dr. Organic kínálatában olyan különleges fogkrémekkel találkozhatsz, mint az aktív szenes, Aloe verás, gránátalmás vagy teafás fogkrém, amelyek célzott ápolást nyújtanak a fogaidnak és a fogínyednek egyaránt!

dr organic fogkrémek

  • Extra fehérítő fogkrém aktív szénnel - ez a natúr vegán fogkrém egyedülálló formulájával egyesíti az aktív szén tisztító hatását a bioaktív, természetes és bio termesztésből származó növényi kivonatok áldásos hatásaival. Amellett, hogy hatékonyan eltávolítja a felszínre rakódott szennyeződéseket, mélyen tisztítja, fehéríti és védi a fogakat.
  • Fehérítő fogkrém bio Aloe Verával - ez a nyugtató, fehérítő és a fogkővel szemben védelmet nyújtó vegán fogkrém a bio Aloe Verának, a szilikátnak, az izlandi zuzmónak, a vadgesztenyének és a teafának köszönheti kivételes hatékonyságát. Miközben fehéríti a fogakat, az ínyednek is igazi wellness-kezelést biztosít!
  • Fogkrém bio gránátalmával - ez a regeneráló és védő hatású vegán fogkrém kiemelkedően gazdag antioxidánsokban. A benne lévő bio gránátalma és a többi bioaktív összetevő érezhetően tisztává és üdítően frissé teszi gyümölcsös-mentás ízével.
  • Fogkrém bio teafaolajjal - ennek az antibakteriális és nyugtató hatású vegán fogkrémnek a benne lévő teafaolaj, Aloe Vera, szilikát, izlandi zúzmó és vadgesztenye adja a szupererejét: természetes módon tisztítja, fehéríti és védi a szuvasodással szemben a fogakat, miközben megnyugtatja a fogínyt és frissíti a leheletet.
Lead fotó: Pexels /cottonbro studio/

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Egészség
Home&Design
Vannak trendek, amik jönnek-mennek – de ez a stílus úgy tűnik, örök.
Lifestyle
Sokan álmodoznak feszes, tónusos hasról, ami nemcsak esztétikus, de az egészség szimbóluma is lehet. A lapos has nem csupán az edzőteremben dől el, és biztosan nem egyetlen „csodamódszeren” múlik.
Sztárok
Nehéz utat járt be elvált édesapaként Szabó András Csuti, de ma már pozitívan tekint vissza arra az időszakra – többek között erről is beszélgettünk vele szülőséggel kapcsolatos témában.
Utazás
A legtöbb embernél már nem az számít, hogy jól nézzen ki egy autó, hanem legyen megbízható. Az autószerelők szerint ezeket a márkákat nem túl gyakran látják a szervizben.
Lifestyle
Természetes, hogy a tavasszal sokan új energiákra, friss lendületre vágynak, mégis, éppen ebben az időszakban érezhetjük magunkat szokatlanul fáradtnak, leverteknek vagy kedvtelennek. Ezt az...
Sztárok
A legendás Bee Gees egyetlen élő tagja, Bary Gibb már 78 éves, a legtöbben pedig bizonyára nem tudják, mennyit változott a külseje napjainkra.