Egészség

"Nem gondoltam volna huszonévesen, hogy rákom lehet" - A fiatal anyuka kétszer győzte le a kórt

Nem adhatta fel

A fiatal nő nem torpant meg akkor sem, amikor derékig érő haját elvesztette. Egy cél lebegett a szeme előtt: hogy meggyógyuljon és boldog legyen.
A kezelések sikeresek voltak, Erika otthagyta a stresszes munkáját, majd megvalósította az álmát: kozmetikus lett.
„A férjemmel szerettünk volna egy kisbabát, de az orvosok azt mondták, hogy 5 évet érdemes várnunk a gyermektervezéssel. Ezt kivártuk, majd elmentünk egy klinikára, ahol rengeteget próbálkoztunk. Majd az utolsó beültetés előtt éppen volt egy kontrollom még a betegségem miatt, ahol a hasi ultrahangnál azt mondta az orvos, hogy lát valamit a vesémnél, ami lehet, hogy ciszta. Aztán további vizsgálatokat végeztek, amikből kiderült, hogy vesedaganatom van” – mesélte Erika. A daganatot egy hat és fél órás műtéttel távolították el, de ki kellett venni Erika veséjét is. A családalapítást sosem adták fel, és egy klinikán kaptak kezelést, ahol a második beültetés sikeres volt: „Amikor itthon megcsináltam a terhességi tesztet, és megmutattam a férjemnek, hogy sikerült, hogy pozitív, akkor mindketten zokogtunk. A terhességem is csodálatos volt. A föld fölött lebegtünk 3 méterrel.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatááért!

Fotó: Richter Főnix Közösség

Oldalak

Egészség
Sztárok
Megrázó, kegyetlen állatkínzási ügy borzolja a kedélyeket Oroszlányban, ahol egy 14 éves fiú ölhetett meg egy macskát az interneten terjedő, hírhedt „764” nevű erőszakos online hálózat hatására.
Sztárok
Sajátos stílusú, önironikus bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Dietz Gusztáv, aki viccesen tárta a követői elé a családi házban uralkodó megváltozott állapotokat és a kedvenc kutyái...
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!