Ezt teszi velünk egyetlen darab kockacukor: hihetetlen, milyen hatással van szervezetünkre ez az „alattomos ellenség”

Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban.

A mai kor embere folyamatos cukorsokkban él

Ahhoz képest, hogy Magyarországon nincs több évszázados hagyománya a cukorfogyasztásnak, rövid időn belül alapélelmiszerré vált. Igaz, hogy már az 1400-as évek végén kapható volt, de olyan magas volt az ára, hogy nagyon keveseknek került az asztalára. Még jóval később, az 1800-as évek végén sem volt általánosan elterjedt fogyasztási cikk a cukor. A 19. században kezdődött el Európában a cukorrépa nagyüzemi termesztése és ipari feldolgozása, ami megalapozta a gyors elterjedését. De még az 1900-as évek első évtizedeiben is csak tizedannyi cukrot fogyasztottak, mint manapság. „A magyarok évente átlagosan 400 ezer tonna cukrot esznek meg, ami 400 millió kilogramm. Ez személyre lebontva évente 40 kg cukor elfogyasztását jelenti, ami havi szinten 3,33 kg, amiből egy napra jut 11 dekagramm színtiszta cukor. Nem túlzás azt állítani, hogy ma a cukorfogyasztás az egyik legfontosabb forrása az egészségi problémáknak” – hívta fel a figyelmet Dr. Lenkei Gábor, a Cenzúrázott Egészség című könyv szerzője. A szakember azt is elárulta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek cukorbeteg. Számuk húsz év alatt, 1999 és 2019 között megháromszorozódott. A felmérések azt mutatják, hogy a helyzet évről évre folyamatosan romlik. Galériánkból megtudhatod, mit tesz pontosan egyetlen kockacukor a szervezetünkkel!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Neked is mindig potyognak a könnyeid, amikor nagyobbakat ásítasz? És vajon azt is tudod, miért? Cikkünkből most kiderítheted a választ, ami talán téged is régóta foglalkoztat már!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...