Egészség

Megvan, miért leszünk rosszul, ha mozgó járművön olvasunk

Az agy azt hiszi, megmérgezték

A jelenséget utazási betegségnek hívjuk, ami akkor alakul ki, ha az agy ellentmondásos jeleket kap, ennek következtében pedig zavar keletkezik az egyensúlyérzékelésben. Amikor mozgunk, például autóban, buszon utazunk, az egyensúlyérzékelésért felelős belső fül észreveszi, hogy változik a helyzetünk, szögezi le az Index.

Amíg azonban az egyensúlyérzékelésünk szerint mozgunk, addig a szemek és az izmok azt közvetítik, hogy a testünk nyugalomban van. Egy pontot bámulunk, a könyv lapjait, és közben nem néptáncolunk vagy ilyesmi, csak ülünk. Nem csoda, hogy az agyunk összezavarodik és arra jut, hogy megmérgezték - a kevert jeleket ugyanis csakis valamilyen mérgező anyag okozhatja.

Ilyen esetben a szervezet azonnal meg akar szabadulni a nem kívánt anyagtól, ami a leghatásosabban nyilván hányás útján sikerülhet. Ez pedig rögtön megmagyarázza a ránk törő szédülést, hányingert, hányást, fejfájást és sápadtságot - és azt, hogy sokan miért nem tudnak mozgó járművön olvasni. Sajnos vannak olyanok is, akiknél a tünetek sokkal súlyosabbak, illetve már attól is megjelennek, hogy az illető csak ül a járműben és néz kifele az ablakon.

Ha ezt megteszed, enyhülhetnek a tünetek - lapozz!

Fotó: The Huffington Post
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.