Egészség

Egy újabb gén szerepét bizonyították be a vastagbél-daganatos betegek célzott kezelésében

Az Amerikai Onkológusok Társasága (ASCO) a napokban sürgősséggel hozott nyilvánosságra egy fontos kutatási eredményt, amelyet eredetileg csak a május végi kongresszusuk során terveztek bemutatni. A rendkívüli bejelentést az indokolta, hogy a kutatási eredmények közvetlenül, azonnal érinthetik a vastagbél-daganatos betegek ellátását.

A kutatás egy újabb gén az "NRAS" szerepét bizonyította be a vastagbél-daganatos betegek célzott kezelésében, amellyel pontosítható a személyre szabott terápia. A nemzetközi összefogással végzett kutatásban részt vett Prof. Dr. Bodoky György is, a Szent László Kórház Onkológiai Osztályának vezetője.

A második vezető daganatos halálok

Az NRAS gén hibája a vastagbél-daganatos betegek kb. 10%-át érinti. Magyarországon a vastagbéldaganat - a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján -, a tüdőrák után, a második vezető daganatos halálok. Évente körülbelül 5000 áttétes vastagbél daganatot kezelnek, akik közül az új génhiba 4-500 beteget érinthet.

A kutatási eredmények szerint, az új génvizsgálat egy már Magyarországon is közfinanszírozottan elérhető célzott gyógyszer személyre szabottabb alkalmazását teszi lehetővé.

Egy új korszak kezdete

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A rendkívüli bejelentés egy új korszak kezdetét is jelenti: az NRAS gén szerepének tisztázásával tudományosan bizonyítottá vált, hogy a vastagbélrákos betegek esetében nem elegendő egyetlen gén vizsgálata egy bizonyos célzott kezelés megválasztásához. Jelenleg Magyarországon rutinszerűen egy gén, a KRAS vizsgálata történik meg. A mostani bejelentés nyomán, azoknál a betegeknél indokolt az NRAS vizsgálata, akiknél a KRAS génben nem mutattak ki génhibát.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az új gén - az NRAS - vizsgálata Magyarországon is elérhető a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központban. A KPS missziója, a személyre szabott, célzott onkológiai kezelések elősegítése. A budapesti KPS laboratóriuma olyannyira lépést tart a molekuláris diagnosztika fejlődésével, hogy a magyar betegek ugyanakkor férhetnek hozzá a tudományos kutatások eredményeihez, a terápiás lehetőségekhez, mint az amerikai betegek. Nagyon fontos cél, hogy amennyiben egy célzott gyógyszer nagy eséllyel alkalmazható lenne egy betegnél, akkor az eljusson hozzá, ugyanakkor a felesleges, hatástalan kezeléseket elkerüljük, mint most az NRAS vizsgálat esetében.

Jelenleg a KPS-ben, a világ vezető laboratóriumaihoz hasonlóan, számos olyan gén vizsgálatára van lehetőség, amelyek - a tudományos szakirodalom szerint - segíthetik a daganatok célzott kezelését.

A KPS tudományos igazgatója, Dr. Peták István molekuláris farmakológus szerint, minél részletesebb egy géntérkép, annál pontosabb a személyre szabott terápia lehetősége. Dr. Peták kiemelte, hogy egyre több génhiba terápiás jelentőségére derül fény. Figyelemmel arra, hogy a rákos sejt molekuláris szerkezete már egyre részletesebben feltérképezhető, a valódi kihívást, a megismert génhibák társítása jelenti a célzott onkológiai gyógyszerekkel és hatóanyagokkal.

A KPS egyedülálló szolgáltatása az Oncompass Calculator, amely - az elkészült géntérkép alapján - összeköti a talált génhibát, az annak megfelelő terápiás lehetőséggel. A KPS bioinformatikai szolgáltatásain keresztül, az egyes gének vizsgálatának aktuális terápiás jelentősége már előre ellenőrizhető, így már maga a géntérkép is személyre szabott lehet.

Forrás: http://www.asco.org/press-center/abstract-announcements

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.