Egészség

Amerikai szakértők szerint ennyi halálos áldozata lesz itthon a járványnak nyárig

Egy hónapja a tengerentúli szakértők még azt jósolták, naponta 500 ember halhat majd meg Magyarországon a március végi időszakban. Most módosították korábbi álláspontjukat, ugyanakkor újabb prognózist fogalmaztak meg a jövőre nézvést.

Téves becslés

Szűk egy hónappal ezelőtt azt jósolták a Bill Gates alapítványa által is támogatott, amerikai Institute for Health Metrics and Evaluation járványmodellezéssel foglalkozó szakemberei, hogy a március végi időszakban naponta 500 ember veszíti életét a koronavírus-járvány miatt Magyarországon. Ez a becslés sokakat meglepett, a hazai virológusok egyértelmű túlzásnak minősítették, és aztán maga az alapítvány is belátta, hogy ez az álláspont módosításra szorul - később már napi 400 halálos áldozattal számoltak, ugyanakkor a legfrissebb, április elején korrigált prognózisuk azt mutatja, hogy a halottak száma Magyarországon 300 alatt marad majd a következő időszakban is - hívta fel rá a figyelmet a 24.hu. (Sajnos a közelmúltban már meghaladta ezt az értéket a napi halálozások száma: március 30-án 302 fő hunyt el 24 óra leforgása alatt, igaz, azóta már látszik bizonyos mértékű csökkenés.) Az alapítvány előrejelzése szerint az előttünk álló néhány hét során szinte folyamatosan a 300-at közelíti majd a napi halálozások száma, április végén azonban elindulhat egy lépcsőzetes, de határozott csökkenés.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Fern, a mentett cica minden este pontban ugyanott terem a folyosón, kedvenc játékát szorongatva a fogaival. Gazdája, Rue, sokáig nem értette a jelenetet, de amikor rájött a keserves nyávogás mögötti...
Lifestyle
Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb...
Sztárok
Sydney a TV2 népszerű showműsorában, A Nagy Duett színpadán jelentette be annak idején, hogy gyermeket vár - nos, kislánya, Lia Elysee hamarosan egy éves lesz, ennek apropóján kérdeztük a modell-...
Sztárok
Tóth Gabi érzelmes és személyes hangvételű bejegyzésben számolt be a legutóbbi „mentor suli” napjáról, ahol a tanítványai elképesztő fejlődéséről, az önbizalom növekedéséről és saját belső...
Egészség
Ha szeretnéd természetes módon támogatni az emésztésedet és közben a súlyodból is leadnál, egy olcsó, ősszel különösen aktuális zöldség sokkal érdekesebb lehet ebből a szempontból, mint hinnéd.
Utazás
Az utazók egyre inkább a kitaposott ösvényeken túli, autentikus és egzotikus helyeket keresik. Közép-Ázsia szívében pedig ott rejtőzik egy igazi kontrasztokkal teli birodalom, amely lassan felkerül a...