Egészség

Koronavírus: ekkor alakulhat ki legkorábban a nyájimmunitás Magyarországon

Falus András immunológus úgy véli, ahhoz, hogy a nyájimmunitás kialakuljon Magyarországon, 70-80 százalékos átoltottságra lesz szükség. Ezt pedig nem az elkövetkezendő egy-hónapban érjük majd el - vélekedett a szakember.

Nyájimmunitás: egyelőre távol még a cél

Ahhoz, hogy Magyarországon kialakuljon a nyájimmunitás, nem elég csupán a lakosság 50-60 százalékát beoltani, ahhoz ugyanis, hogy erre a szintre eljussunk, 70-80 százalékos átoltottság szükséges - nyilatkozta Falus András immunológus az ATV Híradójának. A szakértő nem tudta pontosan megbecsülni, hogy ez mikor következhet be, de úgy fogalmazott: nagyon szeretné, ha minderre még 2021-ben sor kerülhetne. A teljes körű nyájimmunitáshoz azonban rengeteg feltételnek teljesülnie kell, Póta György házi gyermekorvos például arról beszélt, hogy a cél teljesítéséhez a gyermekeknek is feltétlenül meg kell kapniuk a vakcinát. "A teljes körű nyájimmunitás elérése teljesen lehetetlen anélkül, hogy a gyerekeket ne oltsuk át" - fogalmazott az orvos, aki azt is hangsúlyozta, hogy a harmadik hullámban a gyermekkorúak körében sem voltak példa nélküliek a súlyosabb lefolyású esetek. Már ez is példázza, hogy őket is figyelembe kell venni, amikor a nyájimmunitáshoz vezető utat tervezzük.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.