Egészség

Amire senki sincs felkészülve - A diagnózis: rák

Magyarországon az elmúlt 15 évben megduplázódott a rosszindulatú daganatos megbetegedések száma: 300 ezer rákbeteg él ma közöttünk. Szerencsére azonban egyre többen élik túl a betegséget a hatékonyabb, ám egyre költségesebb terápiáknak köszönhetően.

Hazánk az élvonalban

Magyarország a népességhez viszonyítva világelső a tüdőrák, a vastag- és végbélrák okozta elhalálozásban, az emlőrák pedig a nők esetében a leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség. A megbetegedések növekvő számával párhuzamosan szerencsére egyre többen gyógyulnak ki a daganatos megbetegedésekből. A gyógyulás ugyanakkor a jelentős állami finanszírozás mellett is pénzbe kerül, miközben a betegség idején az érintett családok jövedelme csökken, részben a betegszabadságok, de nemritkán a munka elvesztése miatt is.

Egy súlyos betegség több millió forintos váratlan terhet jelent a betegnek és családjának, erre pedig az alacsony megtakarítási ráta mellett a hazai családok többsége nincs felkészülve. Szerencsére ma már azonban létezik egy olyan biztosítás, ami segítséget nyújthat az ilyen váratlan helyzetekben is. Az NN Biztosító speciális, testre szabható egészségbiztosítási terméke éppen az ilyen jellegű megbetegedés esetén nyújt átfogó támogatást az érintetteknek.

Hatalmas anyagi teher

„A nők esetében a leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége ma már átlagosan 60-70 százalékos, de akár a 95 százalékot is elérheti, ha időben felismerik a betegséget.” – mondta el Bodnár Ágnes, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökségi tagja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A társadalombiztosítás által nem finanszírozott, vagy a hosszú várakozási idő miatt inkább magánellátásban igényelt vizsgálatok, kezelések viszont jelentős többletköltséggel járnak, amely – a munkából való huzamosabb kiesést is ideszámítva – legalább 3, de akár a 7 millió forintnyi nem várt anyagi terhet zúdít a betegekre és környezetükre. Emlő-ultrahang, CT, MRI vizsgálatok, kapszulás endoszkópiás vizsgálat – csak néhány példa arra, hogy mi mindenre kell esetenként saját zsebből előteremteni a forrásokat a kezelések során.

„Én csak az első, téves diagnózis után 10 hónappal tudtam meg, hogy beteg vagyok” – mondta el egy, az emlőrákból szerencsésen felépült beteg, Laár Anikó. „Ha már akkor lett volna lehetőségem a másodlagos orvosi véleményre hamarabb megkezdődhetett volna a terápiám. Nem aggódtam volna annyira amiatt sem, hogy a férjem egyedüli családfenntartóvá lép elő, ha már a kezelésem megkezdésekor hozzájutok egy biztosítási összeghez, amely esetemben akár több millió forint is lehetett volna.”

Hogy tényleg a gyógyulás legyen az első (x)

Az NN biztosítási csomagját azoknak szánja, akik szeretnének felkészülni a váratlan helyzetre és a legjobb esélyekkel indulni egy komoly betegség elleni küzdelemben. „A biztosításunk ellensúlyozza a kieső jövedelem hatását és fedezetet nyújt a terápia közben felmerülő költségekre is. Fontos, hogy a beteg és családja a gyógyulásra koncentrálhasson és a megváltozott élethelyzetben legalább az anyagiak ne jelentsenek plusz terhet”– hangsúlyozta Szabó Anikó, az NN marketing, kommunikációs és termékmenedzsment igazgatója.

Fotók: atlantahomesources.com, dpcnews.com, expanda.com.mk; Leadfotó:health.alot.com

Oldalak

Egészség
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...