6 tény az AIDS-ről

4. Magyarországon több, mint 2000 fertőzött él

Pontos adatokat nem ismerünk, ugyanis még ma, a fejlődő társadalmunkat is magas fokú prüdéria jellemzi a témát illetően. A legtöbben nem vállalják fel a betegségüket, nem kapnak támogatást, sőt, mivel a legtöbben még mindig nagyon keveset tudnak a betegségről, kirekesztik azokat, akik fertőzöttek. Az AIDS világnapján éppen erre a problémára szeretnék felhívni a figyelmet, hiszen ha ez a betegség megfelelő támogatást és figyelmet kapna, életeket lehetne megmenteni.

5. A mindennapi érintkezés nem jelent veszélyforrást

Kevesen tudják, de egy fertőzöttel együtt lehet élni, a baráti, rokoni, társas érintkezés, például kézfogás, ölelés, sőt, még csók útján sem lehet megfertőződni. Nem jelent veszélyt, ha ránk köhög, ránk tüsszent egy beteg, használhatunk vele közös WC-t, fürdőszobát vagy evőeszközöket. Ahhoz, hogy valaki megfertőződjön, nyílt sebre, vagy vérzésre van szükség, éppen ezért a közös borotva- vagy fogkefehasználat már rejt magában kockázati tényezőket.

6. A baj megelőzhető!

A gumióvszer-használat, a monogámia és megfelelő higiénia mellett elkerülhető a fertőzés. A legnagyobb problémát továbbra is a nem megfelelő szexuális felvilágosultság okozza, valamint az, hogy az aktív szexuális életet élők is nagyon keveset tudnak ezekről a betegségekről. A téves vagy hiányos információk pedig nagyon nagy bajt okozhatnak, hiszen aki nem tud egy problémáról, megelőzni sem tudja azt.

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: 6 sztár, aki legyőzte a mellrákot

Fotó: psmag.com; Leadkép: galleryhip.com

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.