Christmas

Kisautót karácsonyra? A játékon túl számos fejlesztő hatása is van

A kis- és távirányítós autók világában szocializálódott szülők jól tudják, hogy az "ezt drágám már nem vesszük meg, van elég autód otthon" mondat a kisfiúk számára tökéletesen értelmezhetetlen, ezekből ugyanis sohasem lehet elég. Az autós játékok népszerűsége nem véletlen, hiszen a játékélményen felül számos jótékony, fejlesztő hatásuk is van.

Az ünnep közeledtével sok szülő töri azon a fejét, milyen játékkal lephetné meg idén a csemetéjét. Nem árt, ha örül neki a gyerek és az sem baj, ha szórakoztató, de a legjobb lenne, ha a fejlődését is elősegítené valamilyen formában. Bár a kisautók vagy távirányítós járgányok sokak szemében "megúszós" ajándéknak tűnhetnek, elmondjuk, miért lehet mégis tökéletes választás a fa alá egy-egy menő darab.

Szerepjátszás

A férfi-női szerepek elsajátítása már egészen kis korban elkezdődik, aminek az egyik legmeghatározóbb útja - a szülői minta másolása mellett - a játék. Nem véletlen, hogy a köznyelv megkülönböztet úgynevezett "fiús" és "lányos" játékokat, hiszen ezeken keresztül próbálják meg elsajátítani a gyerekek későbbi szerepeiket. A kisautók a gyerekekben ráadásul nem csak a nemi szerepeket, de számos más, pl:. vezetői vagy koordinátori skilleket is erősíthetnek, attól függően, hogy milyen tematikára épülnek. A rendőr-, mentő- vagy tűzoltó autók a segítőkészséget hozzák elő a gyerekekből, a versenyautók inkább a vezetői attitűdöt erősítik, míg a munkagépek (pl. traktor vagy darus autó) inkább reál beállítottságot tükröznek.

Versenyszellem

A kisautók világában nem ritkák az "utcai versenyek" sem, amik leggyakrabban az iskolai szünetekben vagy a gyerekszobában kerülnek megrendezésre. Ezek az események is többek azonban egy-egy izgalmas játéknál, remekül fejlesztik ugyanis a gyerekek versenyszellemét és önérvényesítő készségét, de az empátiát és a kudarcélmény feldolgozását is elősegítik. Gondoljunk csak bele, milyen szép, amikor a nagyobbacska gyermek empatikusan egyszer-egyszer hagyja nyerni a kistesót, vagy a kudarcból felállva addig próbálja újra és újra a köröket, míg a legjobb teljesítményt nem nyújtja. Hát mi ez, ha nem felkészülés a nagybetűs életre?

Cápaveszély az
óceáni őrtoronyban

Itt az első Hot Wheels City készlet vertikálisan támadó óriáscápával. A cápaveszély az óceáni őrtoronyban készletben a lesben álló fenevad véletlenszerűen támad a gyanútlan kisautókra. Vajon sikerül legyőzni és megmenteni a többieket?

Problémamegoldó készség

Az igazán sokat látott szülők persze tudják, hogy a legmenőbb kisautókhoz tuti pályaszett is dukál, ami szintén nem csak arra jó, hogy a játék után széthagyott elemekre önjelölt fakírként random rálépkedjünk. A sokszor nem egyszerűen működő, kísérletezést igénylő pályák ugyanis remekül fejlesztik a gyerekek problémamegoldó készségét, egy-egy bonyolultabb pályamodell pedig a türelem és az ezért várható későbbi jutalom (működő játék) közötti összefüggés megértését segíti elő. Arról nem is beszélve, milyen jó érzés, amikor az összeállítás egy nehezebb pontján még minket is bevonnak az építkezésbe.

Kreativitás

Hányszor láttuk már a konyhaasztalról halált megvető bátorsággal a mélybe zuhanni gyermekünk kedvenc kisautóját, ami a landolás előtt csodával határos módon mégis épségben földet ért? És építőkockákba csapódni vagy a kanapé alatt átszáguldani a legújabb járgányt? A különféle pályamodellek összeállítása mellett az ilyen kaszkadőrmutatványok kitalálása is gyermekünk kreativitásának kifejezését segíti elő, amit akár saját készítésű elemekkel is kiegészíthetünk, újabb közös programot biztosítva ezzel magunknak és gyermekünknek.

Oldalak

Christmas
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...