Christmas

Karácsonyhoroszkóp - A csillagjegyed elárulja, milyenre díszítsd a fádat

Mérleg

Mivel a mérleg rendkívül család- és barátközpontú, ezért fontolóra vehet egy olyan témát is idén, ahol karácsonyfáját szerettei képeivel díszíti fel. Az összhatást a gyertyák vagy a gyertya formájú díszek még hangulatosabbá tehetik, az angyalkás kiegészítők pedig teljessé teszik a szeretet témáját körüljáró fát. Egy kis extra hatás érdekében jól mutathat néhány arany csillámos körte- vagy piros almadísz is.

Skorpió

A Skorpiók valami igazán egyedire vágynak idén karácsonykor – a fekete és piros pedig a jegy jellegzetes színei, amelyeket könnyen a dekorációba csempészhetnek. Mivel ez a két szín remekül passzol egymáshoz, nem kell attól félni, hogy a merészség ízléstelenségbe csap át. Figyeljenek azonban arra, hogy semmiképpen se akarjanak teljesen elrugaszkodni a hagyományoktól, a fekete színt ellensúlyozzák világos, akár fehér égősorokkal, így megmarad az egyensúly a modernitás és az egyszerűség között.

Nyilas

A Nyilasok képesek bármiből karácsonyfát készíteni, elég nekik néhány örökzöld faág is, kiegészítve egy feltűnőbb színű égősorral – bármit is találnak otthon, felhasználják a dekorációhoz. A lovas dekorelemek remekül illenek ehhez a jegyhez, főképpen hogy ez a Nyilasok címerállata is. Számukra minél absztraktabb egy karácsonyfa, annál inkább tükrözi személyiségüket, épp ezért olyan fontos számukra, hogy személyes tárgyakkal tegyék egyedivé karácsonyfájukat.

Bak

A Bakoknak az a legfontosabb, hogy karácsonyfájuk minél tradicionálisabb legyen, elutasítják a túl modern dolgokat és újításokat. Meghatározó számukra a fenyő maga is: minél dúsabb, zöldebb, teltebb és illatosabb, annál jobb. Úgy gondolják, ha megvan a tökéletes alap, akkor már nemigen számít az, hogy milyen a díszítés. A hangsúlyt a kissé rendezetlen elrendezésű hagyományos gömbdíszekre helyezik, valamint a fényekre, ezért egyik kedvenc kiegészítőjük azok az égősorok, amelyek formája hasonlít a valódi gyertyákra.

Vízöntő

A Vízöntők fájuk díszítésekor több tényezőt is figyelembe vesznek, ilyenek a bolygók, a csillagok, a nap és a hold. Ez azért van, mert a Vízöntők őseit rendkívül érdekelték a világűr dolgai, minden, ami a Földön kívül esik. Bár szokatlannak tűnhet, éppen az előző okok miatt a kis űrhajót ábrázoló díszek jól passzolnak a csillagjegy szülötteihez. A még elbűvölőbb eredmény érdekében érdemes arany, pislákoló fényekkel díszíteni a fát, így az olyan lesz majd, akár a csillagok.

Halak

Ennek a csillagjegynek mindenképp érdemes megfontolnia egy víz témájú karácsonyfa készítését, amely állhat tengerparton található dolgokból, mint amilyen a kagylók is. Ezeket a tárgyakat ki lehet váltani kék és zöld üveggömbökkel is, valamint sellő formájú díszekkel, amely úgy tűnik majd, mintha a habok között úszkálna. Szintén remek döntés, ha a fát zöld vagy kék csillámmal permetezik be, amellyel még különlegesebbé varázsolják az ünnepi fenyőt.

Nemcsak az Igazából szerelem című filmtől lehet meghatódni.

Leadfotó: Pixabay.com

Oldalak

Christmas
Fashion&Beauty
VI. Fülöp feleségének hivatalos megnevezése Spanyolország királynője, de ha rajtunk múlna, Letícia a divat királynője címet is viselhetné.
Sztárok
Március 18-án startolt a TV2 népszerű napi sorozata, a Hazatalálsz második évada, amelyben a nézők minden hétköznap este izgatottan várják, hogy hogyan alakul Farkasliget lakóinak élete. Réti Adrienn...
Lifestyle
A Bika ma legyen észnél, mert fontos döntéseket kell meghoznia. Napi horoszkóp!