Sztárok

Akinek Ralph Fiennes a példaképe

Rupert Penry-Jonest a hazánkban egyre népszerűbb Kémvadászok című sorozatból ismerhetjük. Bár már kamaszként eldöntötte, hogy színész lesz, csak 25 éves korában látta elérkezettenk az időt, hogy megvalósítsa gyermekkori álmát.

Rupert bár beiratkozott egy angol művészeti iskolába, mégsem itt tanult a legtöbbet a színészmesterségről. "Ralph Fiennes-tól tanultam a legtöbbet, amikor a Hamletet próbáltuk. Sokszor csak tátott szájjal néztem, ahogy játszik a színpadon. Ha drámáról van szó, akkor mindenképpen őt emelném ki, mint mentor."

Rupert 1995-ben tűnt fel és közel öt évig lépett fel Anglia nagy színpadain.Televízióban elsőként 2004-ben láthattuk, legemlékezetesebb alakítása a BAFTA-díjas, Kémvadászok (Spooks) című sorozatban megformált Adam Carter szerepe volt, ám négy év után, 2008-ban elhagyta a sorozatot.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ezután főszerepet kapott a Jane Austin regényéből készült Tartózkodó érzelem című romantikus filmben is, és a Woody Allen rendezte  Match Point című filmben a főszereplő barátját alakította.

A jóképű színészt a sztárrá válás nem érdekli, helyette sokkal inkább hódol kedvenc hobbijának a családfakutatásnak, aminek köszönhetően indiai ősökre talált a 19. század elejéről.

 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...