Hova lettek az igazi férfiak? Interjú Dr. Hevesi Krisztinával

Udvarolni nem tudó, dick pic-küldő fiatalok, házasság elől menekülő posztadoleszcensek, házasságszédelgő 40-esek. Tényleg elérkezett a gentleman halála? Mitől változtak meg ennyire az ismerkedési szokásaink és milyen hatással van a párválasztásra a Covid? A választ elsőkézből az ország közkedvelt szexuálpszichológus szakemberétől kaptuk meg.

A Nagy Ő kultusza

Úgy tűnik, hogy a modern társadalom a szekularizáció folyamatával párhuzamosan, látens módon kiépített magának egy új vallást: az igazi kultuszát. Ha jobban belegondolunk, a mai kor férfijai és női ugyanis inkább hisznek abban, hogy létezik valahol a világon egy olyan pár, akit hozzájuk rendelt a sors, mintsem a természetfeletti erőkben vagy Istenben. Generációkkal ezelőtt azonban az ideális társ megtalálása nem kapott ekkora hangsúlyt az emberek életében. Ma már a legtöbben olyasvalakit keresünk, aki úgy fogad el bennünket, ahogy vagyunk, ezzel párhuzamosan pedig kielégíti a szükségleteinket és a vágyainkat is. Mindez pedig olyan sokdimenziós elvárás-piacot eredményez, amelynek szinte senki sem tud megfelelni - sem a nők, sem a férfiak.

Várj reám, s én nem jövök…

A legtöbb férfi kivár, a biztonságkereső nő azonban nem hajlandó ölbe tett kézzel nézni, ahogy vénlány lesz, ezért szüntelen keresi azt a személyt, aki mellett lehorgonyozhat és akivel elkezdhetik önálló életüket. Globális tendencia, hogy ez a pillanat egyre később érkezik el a párok életében. Hogy pontosan mi tehet erről és mennyiben hibások benne a nők és a férfiak, arról az ország elsőszámú párkapcsolati szakértőjét, Dr. Hevesi Krisztina sport- és szexuális pszichológust, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékének adjunktusát kérdeztük.

A Disney-meséken nevelkedett generáció most áll a megállapodás küszöbén. 2021-ben még mindig sokan hiszik közülük, hogy létezik a Nagy Ő, az igazi, az egyetlen szerelem. Álmokat kergetnek? És ha igen, ez baj?

A Nagy Ő véleményem szerint is létezik – igaz, nem úgy, amint azt a mesék ígérik. Például rendszerint több is van belőle, s gyakran élethelyzet, egyéni érettség vagy egyszerűen alkalom kérdése, hogy elsétálunk-e mellette. Tény, hogy a mai, virtuális világba szocializált énünk nehezebben is veszi észre: a Szépség és a Szörnyeteg példájával élve, vélhetően Belle balra húzta volna szegény szőrmókká varázsolt királyfit, amennyiben a Tinderen keresi élete párját. Ennek a mesének ráadásul van még egy nagyon fontos üzenete – ami egyébként valamennyi történet lényegét is adja – hogy tenni kell érte, próbákat kiállni, s bizony, gyakran várni is rá. Ahogy a régi mondás tartja: a szerelem tüze annál erősebb, minél több akadályt kell leküzdenie.

Az ismerkedés sosem egyszerű, de a Covid alatt különösen nehezített terep. Változtatott a digitalizáció az udvarlási szokásokon?

Most ránk záródott a négy fal: a személyes ismerkedés maszkos, arctalan jelenléteink, a hideg miatt bebugyolált testeink és a szociális terek hiánya folytán szinte lehetetlen. A „Nálad vagy nálam?” kérdést egy online módon megismert vadidegennel pedig veszélyei miatt kevesen vállalják be. Az internetes randi alkalmazások és a kíberszex (szexuális kielégüléshez jutás egy másik személlyel való online kapcsolattartás közben) a pornóoldalak mellett virágkorát éli, ami persze tovább csökkenti a valódi kapcsolatra vágyók esélyeit. A virtuális függőségek felerősödtek, a beköszönő „szia” után érkező motivációs fallosz pedig egyre inkább általános. Kérdés, hogy ha már mindent megmutattunk az online térben, vajon érdekesek vagyunk-e még élőben? Vagy itt véget is ért a randi…A február mindig piros hónap a naptárban, hiszen a párkapcsolatokat ünnepeljük vele: ekkor van a Házasság hete és Valentin-nap is. Sokan elcsépeltnek tartják ezeket a napokat, de mit mond a szakértői hangod, mi a funkciójuk az ilyen jellegű ünnepeknek egy közösség, illetve egy pár életében?

A léleknek szüksége van az ünnepekre, méginkább a párkapcsolatoknak, s leginkább ezekben a fakó, lehetőségektől megfosztott időkben: amikor nincs közös nyaralás, wellness hétvége, mozi, étterem, színház… Jó felidézni a megismerkedés perceit, az izgalmat, a kiválasztottság érzését – valamint egy kis ünnepi hangulatot csempészni a sok esetben home office-szá alakult lakásunkba. Ilyenkor nem érezzük hülyén magunkat, ha otthon csinosan felöltözünk, s a randizgatásainkat idézi a program is: vacsora és összebújás.

Mostanság azonban az a benyomása az embernek, hogy kevés okunk van ünnepelni, mivel hazánkban is egyre több a válás és a fiatalok is jellemzően későbbi életkorban kötik össze az életüket egymással, ha egyáltalán megházasodnak. Miért ilyen elkeserítők a statisztikai adatok?

Úgy viselkedünk a kapcsolatainkban is, mint az árucikkekkel: nem megjavítani akarjuk, hanem az első apró hiba után lecserélni. Egy parázs vita nem a békülési szándékot váltja ki belőlünk, hanem a közösségi oldalak böngészését. Az online bőség illúziója elvarázsol: elhisszük, hogy rengeteg csodás lehetőség vár még ott ránk, a mennyiség megzavar, megtéveszt. Ezért is köteleződünk el nehezebben. Egy példával élve: ha két táskám van – egy fekete és egy barna – rápillantok a ruhámra, felkapom az egyiket, s már indulok is. No, de ha ugyanahhoz az aznapi szettemhez 35 táska passzol színben, akkor rengeteg ideig válogatok, s amikor már végre kiléptem az ajtón is bizonytalan vagyok, hogy biztos jól választottam-e. Ezzel analóg a „kitágult világ” illuzórikus csapdája.

Sok hölgyolvasónk panaszkodik arra, hogy hiába próbálja minden erejével megtalálni az ideális partnert, akivel elkezdheti az életét, komoly kompromisszumok árán sem sikerül. Ha pedig mégis, a tartós kapcsolatból nem lesz házasság. Miért nem akarnak a mai férfiak megnősülni?

A férfi rendszerint fogékonyabb az újdonságra, ezért ez a fajta vizuális túlingerlés jóval inkább rabul ejti. A családi modell terén pedig nehéz megtalálni az arany középutat: ha a szüleinek rossz volt a házassága, attól retteg, hogy ugyanabba a cipőbe lép, s elszúrja az életét – ha pedig túl jó, akkor fél, hogy neki nem sikerül ennyire jól a választás, s szinte végeláthatatlan ideig keresgél.

Sokat beszélnek manapság a transzgenerációs traumák hatásairól. Felmerül, hogy esetleg a klasszikus, látástól vakulásig dolgozó, önmagát a családjáért feláldozó férfi képe elől menekülnek ennyire a pasik?

Ezt kevésbé érzem meghatározónak, a férfiak a régebbi időkben is nehezen adták lánykérésre a fejüket, míg egy lány esetében a család örömtüzet gyújtott, ha megkérték a kezét. Ezek rettentően káros sztereotípiák, amit napjainkban illett volna már végre meghaladni! Ha összehasonlítanánk, hogy a heteroszexuális párokból hány nőnek és hány férfinek szerepel a közösségi oldalán a ’kapcsolatban’ státusz megjelölés, szinte biztosra veszem, hogy ezek alapján több nő él párkapcsolatban mint férfi…

A nőknél létezik-e hasonló tendencia?

Véleményem szerint minden kislány életében van egy „királylány” korszak, amikor azt kell megélnie, hogy a szülei – legfőképp talán az édesapa – rajongásig imádja és gyönyörűnek látja. Ettől feltöltődik önbizalommal, tartása lesz, értékesnek érzi magát és a testét, s egyenlő félként tud majd belépni egy párkapcsolatba. Ennek hiányában sajnos gyakori, hogy nem a béka válik királyfivá, hanem a királylány megy le békába… Azaz, nem hiszi el, hogy szerethető, hogy elég jó lesz egy párkapcsolatban, hogy a teste értékes és mondhat nemet, lehet saját akarata.

Mi lehet a jövő? Milyen párkapcsolati modellek működhetnek a továbbiakban?

A mingli, nyitott kapcsolat, poliamória és a többi, véleményem szerint nem működőképes, mivel szembemegy az emberi természettel: azzal a vágyunkkal, hogy valakinek mi legyünk a legfontosabbak. „Lenni annyi, mint valaki más számára jelenteni valamit” – ahogy Angyal András megfogalmazta. Amit pedig már többször is hangsúlyoztam: a házasság tökéletlen intézmény, azonban évezredek óta nem találtak ki nála jobbat, legalább is az utódok szempontjából.

A fentiekhez hasonló témákról saját YouTube csatornádon, a Szexkluzívban is beszélsz. Milyen visszajelzéseket kapsz a közönségedtől? Megérte belevágni a videós tartalomgyártásba?

Anyagilag nem, erkölcsileg igen: én finanszírozom és sok pénzbe kerül, de hiszem, hogy adok általa. Olykor a begyöpösödött, sztereotíp hozzászólások rettenetesen borzolják a kedélyemet, mint például: „a nőknek nem a szex, csak a pénz kell” vagy „tanuljanak meg gyorsabban orgazmust elérni”, de általában igyekszem gyorsan regenerálódni, és felülemelkedni ezeken. Emellett a sok köszönő üzenet mindig megerősít benne, hogy mégis érdemes!

Egy budapesti lány Mia Velvet művésznéven már tíz éve dolgozik profi dominaként. A fiatal nő most nyers őszinteséggel rántja le a leplet arról, hogy mi a különbség a mozivásznon bemutatott és a valódi BDSM között.

Leadfotó: Csorba Márta
Fotók: Pexels, Csorba Márta

Oldalak

Szólj hozzá Te is!