Ott voltunk: naplemente a gleccser csúcsán

Még egy gyors fotó emlékbe a csapatnak a kereszttel, aztán indulnunk is kellett visszafelé, mert állítólag már csak sötétben fogunk leérni. Ezt így furcsa volt elképzelni, mert egy-két óriási Chaplines hasalás ellenére sem csúszunk nagyon lassan, itt fent pedig még a szép naplementés színek ellenére egész világos volt, ez talán a fényképeken is látható.

A már teljesen kiürült pályákon megindultunk lefelé, majd félút környékén az egyik népszámláláskor Mario nevű túravezetőnk elővett egy marok fejlámpát és kiosztotta a résztvevőknek. Bekapcsolva nem tűnt túl hasznosnak a lesiklás alatt, mert a pályát nem lehetett tőle jobban látni. Inkább arra gondoltam, hogy ez neki lesz segítség, ha valamelyikünk elveszik a közelgő éjszakában, majd a fények alapján tud minket összegyűjtögetni.

Aztán ahogy mentünk lejjebb és lejjebb valóban kezdett értelmet nyerni a technika, mert pillanatok alatt vak sötét lett. Csupán abból a fél méter átmérőjű magam elé világított körből kellett (volna) tájékozódni, hogy kanyar jön, bukkanó, vagy esetleg pont oldalra kicsúszom a pályáról. Próbáltam a többi apró szentjánosbogarat követni és lehetőleg minél kevesebbet elnyalni, hogy ne maradjak le jobban a csapattól. Pár perc múlva minden fejlámpa szépen sorban megérkezett a gleccservasúthoz, a végállomásra.

A cikk folytatása hamarosan érkezik.

Fotók: Femcafe - MELAN