Lifestyle

Egy kis téli wellness

A síparadicsomok mellett kikapcsolódva nem csak a pályákat érdemes tesztelni, de bizony a wellnessrészleg is segíthet a testi-lelki feltöltődésben. Lássuk a legjobb kényeztető kezeléseket!

Forró fürdők

A gyógyfürdők remek megoldásnak bizonyulhatnak a sajgó ízületekre, így akár a siklás utáni izomláz vagy húzódás kezelésére is alkalmasak ezek a csobbanások. Szerintem a kültéri fürdők a legjobbak, mivel igazán különleges élmény a forró vízben úszkálni, míg kint a fagyos mínuszok röpködnek. A jaccuzzi pedig garantálja, hogy az egész napos síelés és snowboardozás után az izmaink teljesen ellazuljanak, és úgy aludjunk, mint a tej.

Szaunák

A hideg kinti idő után valódi élmény lesz a szaunázás, ami az egyik legjobb téli program. Persze a méregtelenítésben is segíthet ez a kényeztetés, sőt még a bőrt is feszesíti. Mindig is ki szerettem volna próbálni az igazi finn szaunázást, azaz a forróságból irány a hóba meghemperegni !

Egy kis barnaság

A siklás közben sokszor pecsenyepirosra sülünk, de az egyenletes barnaság érdekében egy kis szoláriumozás sem árthat. Arra azért figyeljünk, hogy betartsuk a bőrtípusunkhoz illő időkorlátot, mert a narancssága szín már nem trendi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Aromaterápia

Fahéj, szegfűszeg, narancs – mesés illatok, melyek nálam egyértelműen összefüggenek a karácsonnyal és a téli élményekkel, így egy aromaterápiával kombinált masszázs nem csak ellazít, de a testem mellett a lelkemet is feltölti és ünnepi hangulatba tud hozni.

Lávaköves masszázs

Az aromaterápia mellett érdemes a lávaköves masszázst is kipróbálni, ami a hátfájásommal már többször csodát tett. Az egész napos siklás után egy forró köves masszázs valódi mennyország lesz!

Fényterápia

A téli komorságot könnyen leküzdhetjük egy fényterápiával is, ami a napsütés simogató melegségét és vidámságát idézi fel.

Fotók: maroundpartner.com, mesnerwirt.it, prweb.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
David Bowie és Iman egyetlen közös gyermekét, Alexandria Zahra Jonest a génlottó nyertesének tartják, nem véletlenül: az idén 26. életévét betöltő Lexi igazi egzotikus szépség, aki örökölte édesanyja...
Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...