Belefogtam egy diétába. Életemben először szabályok alapján étkezem. Na nem azért, mert fogyni szeretnék, hanem inkább szálkásodni. Az egész onnan indult, hogy Czanik Balázsnak mutattam egy képet, milyen lábakat és feneket szeretnék, mire közölte, hogy edzés és étrend. Az edzéssel nincs problémám, de az evés gyenge pontom. Amikor elmondta, miket nem ehetek, kicsit kétségbe estem, hiszen majdnem minden, amit szeretek, ki lett húzva a menümből.
Femcafe nővagyok blog
180 fokot fordult az életem. Először is elnézést kérnék Tőletek, hogy ilyen csöndes voltam az elmúlt hetekben. Nos, az okát lehet, hogy már néhányan tudjátok, ugyanis március eleje óta újra műsorvezetőként tevékenykedek: az RTL Klub Reflektor című műsorát vezetem. Őszinte leszek, én már ezt azért korábban tudtam, de sajnos nem oszthattam meg a nagy hírt senkivel, de most elmesélem az egészet elejétől.
Őszintén szólva nem rajongok a tiramisuért, de nincs is bajom vele. Alapvetően más típusú desszerteket szeretek falatozni, így nem is igazán értem, honnan jött a hirtelen ötlet, hogy életemben először csináljak itthon ilyen olasz finomságot. Igazából sosem gondolkoztam rajta korábban. Más édességekkel szemezek egy darabig, mire eljutok oda, hogy el is készítsem. Most meg hirtelen támadt egy ilyen ötlet és azonnal kinéztem a receptet és már mentem is megvenni a hozzávalókat.
Nos itt akad bőven látnivaló, bár egy hétvége szerintem nem elég mindenre, hiszen ott van az Anna-barlang, a Fátyol-vízesés, a Pisztrángtelep, a kisvasút és még sorolhatnám. Nagy álmom volt, hogy télen is láthassam havasan ezt a tájat és most teljesült is. Bár akadtak nehézségek, ugyanis első nap a havazás ellenére olvadt és hát igencsak beázott a cipőm - ami egyébként hóban már bizonyított, de egybefüggő vízre nem számítottam, így nem volt hosszú a túránk.
Nem volt könnyű feladat, azt kell, hogy mondjam. Nyilván egyszerűbb dolgokkal megküzdöttem, de zöldborsót paszírozni, illetve gesztenyét pucolni nem volt a kedvencem, viszont legalább tudtam, hogy mit esznek. Ahogy nőttek, egyre könnyebb volt úgy főzni, hogy a felnőttnek és nekik is jó legyen. És ami a legjobb volt, hogy ennek köszönhetően eléggé ráálltam az egészséges menükre.
Beülni sikerült is, de a kiszállás már érdekesebben sikerült. Amikor felértünk, mondták, hogy csússzak ki az ülésből. Könnyű mondani, de nekem ezt úgy sikerült végrehajtanom, hogy beestem a felvonó alá és a snowboarddal együtt összetekeredtek a lábaim. Azt se tudtam, hogy hogyan kászálódjak ki onnan, felállni meg nem is mertem, nehogy tovább csússzak. Kisebb kínlódás után kiszabadultam, majd megláttam a lejtőt.
Sorsunk vagy a döntéseink határozzák meg az utunkat? A döntéseink változtathatnak a sorsunkon, a végzetünkön, vagy bárhogyan döntünk, a végén ugyanoda jutunk így is úgy is csak esetleg más úton?
Ilyenkor a hidegben az ember mindent bevet annak érdekében, hogy ne legyen beteg, ha pedig már beteg, akkor azért, hogy minél hamarabb jobban legyen. Mindenféle praktika létezik a fokhagymás tejtől kezdve a vitaminokon át a gyógyszerekig. Én azért próbálom magunkat távol tartani a mesterséges dolgoktól amíg lehet. Így alapvetően próbálunk sok gyümölcsöt enni mi is és egészségesebb ételeket.


















