Nem tudok ellenállni a finomságoknak

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádok nassolni. Ez van, nem tudok és nem is akarok tenni ellene. Már korábban említettem, hogy szeretem a hasam és pont ezért nem is tudok ellenállni a finomságoknak. Igazából legyen szó csokiról, chipsről, bármilyen rágcsáról, mind jöhet bármikor. A kedvencem a csokis, fahéjas mandula, a brownie és a kekszek.

A torta az egyetlen, amire immunis vagyok, azt annyira nem szeretem. Viszont sütni szeretek. Tény, hogy sokáig nem ment, valahogy nem sikerültek jól a próbálkozásaim egy-két dolgot leszámítva és ezért egy időben nem is küzdöttem vele. Aztán rájöttem, hogy ugyan a sütőm sem a legújabb, de lehet, hogy a tepsi, sütőforma és társaik a hibásak, természetesen véletlenül sem én, hiszen követtem az utasításokat mindig.

Ezen a gondolaton felbuzdulva vettem egy új tepsit és ezzel együtt egy új receptet is kerestem, hátha így lesz sikerélményem. Ezúttal az imádott brownie lett a kiválasztott. Picit tartottam tőle, hogy ismét kudarcot vallok, de azért próbáltam pozitívan állni a dologhoz. Kinéztem egy számomra szimpatikus receptet és nekivágtam.

Hamar meg is lett a csokis sűrű massza, amit persze a fiúk már akkor meg akartak enni, és mehetett is a sütőbe, nekem meg csak várnom kellett, hogy mi sül ki belőle. Szó szerint. Nem fogjátok elhinni, de észvesztően finom lett és az állaga is tökéletes volt.

Íme a recept, ha ti is kedvet kapnátok:

  • 26 dkg étcsoki
  • 10 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 30 dkg cukor- én nádcukrot használtam
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 14 dkg liszt

Ha ezt az alapot szeretnénk egy kicsit megbolondítani, akkor tetszés szerint lehet bele tenni 10 dkg diót, mandulát, kókuszreszeléket, vagy igazából bármit, amit el tudtok képzelni ebben a finom, édes, sűrű csodában.

A sütőt előmelegítjük. Az enyém nem mutat hőmérsékletet, így közepesre állítottam, de hivatalosan 180 fokra kell. A vajat és a csokit felolvasztjuk. A cukrot, vaníliás cukrot és a tojást összekeverjük, majd a már olvadt csokihoz öntjük és végül finoman adagolva belekeverjük a lisztet is. Ha valamivel szeretnétek feldobni, akkor azt ekkor adjátok hozzá. Mehet a tepsibe a sütőpapírra és irány a sütő. 20 percet mondanak rá, de szerintem érdemes azért figyelgetni, mert akkor jó, ha még tapad a fogpiszkálóra.

Kész is. Akár magában, akár vanília fagyival mindenki odáig lesz érte ezt garantálom.

Akárhányszor elmegyek egy kreatív bolt mellett, mindig megszáll az ihlet, hogy milyen jó dolgokat lehetne csinálni. Csak van egy kis bökkenő. Se kreativitásom, se türelmem nincs, vagy legalábbis ritkán, az ilyen kis pepecselős dolgokhoz. Viszont nagyon jó kis alap dolgokat láttam, amikből szép személyes ajándékokat lehetne készíteni a fiúkkal nagyiknak, illetve nekem például barátnőknek.

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.