Lifestyle

Karácsony és szilveszter a ködös Albionban

Meglátogattuk a scarborough-i várat is. Amikor felértünk, pár percre végre kisütött a nap, majd úgy el kezdett szakadni az eső, hogy mindenünk átázott. A kilátás ott is fantasztikus, hiszen egy hegy tetején található. A fiúk ide teljes hadi felszereltsége bejöttek és nagy csatákat vívtak a vár belső udvarában.

Visszatértünk 10 nap után a ködös Albionból, ami ez idő alatt inkább csak esős volt, de az végig esett szinte. Bár az elmúlt időszakban az ott lakóknak ez nem volt újdonság, hiszen fél Anglia víz alatt áll a rekord mennyiségű csapadéknak köszönhetően.

Rengeteg dolog történt, azt sem tudom hol kezdjem, de szerintem megpróbálom időrendben.
December 23-án este indult a gépünk, fiúk teljes lázban égtek, de azért annyira nem, mint én. Kicsit féltem az úttól, hiszen még sosem repültek, illetve a procedúrától, hogy hogyan fogják bírni. Azt kell mondjam, hogy le a kalappal előttük, nagyon ügyesek voltak és simán ment minden a két órás késés ellenére is. Apukám már ott várt minket és jött a két órás autókázás, ami alatt mindannyian elaludtunk.

Másnap, vagyis karácsony napján már nagyon izgatott volt mindenki. Délelőtt, amíg vártuk az angyalkát sétáltunk egy nagyot. Sok mókust láttunk, akik nagyon cukik voltak, mert hívtad őket és rohantak oda és elvették a kaját a kezedből. Aztán megnéztük a tengerpartot is, ahol a szél és közel nulla fok ellenére rendszeresen kint vannak a szörfösök.

Este megjött ismét az angyalka jó sok ajándékkal, volt nagy öröm. Anyukám pedig olyan terülj-terülj asztalkámmal készült, hogy körülbelül 5 kilót híztam csak aznap este.

Scarborough egy tengerparti város észak Angliában. A tengerparton végig szállodák és apartmanok vannak, hiszen nyáron sokan mennek oda nyaralni, bár őszintén, ha tengerpartra vágyik az ember szerintem ez lenne az utolsó hely, ami az eszébe jut. Mindenesetre a parton van egy szakasz, ami tele van játéktermekkel. Most nem kaszinókra kell gondolni, hanem gyerekeknek valókra főleg.

Olyan gépek vannak, amivel ki lehet halászni plüss figurákat, ha bedobsz 2 penniseket és jól csinálod, akkor nyerhetsz kisebb ajándékokat. Volt gép ahol 10 pennisekkel lehetett játszani és pénzt, órát, ékszereket tudtál nyerni. Nos, felnőtt létemre rákattantam és vadul dobáltam, de nem hiába, hiszen sikerült kiszednem egy órát és egy ötfontost is. Nagyon büszke voltam magamra. Ráadásul tini fiúk is játszottak mellettünk, akik egy óriás plüsst, amit nyertek, azt nekem ajándékoztak. Nagyon élveztük az estét és a játékot mindannyian.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Meglátogattuk Scarboroughban a sea life-ot is. Csakúgy, mint máshol, itt is ugyan azok a tengeri állatok voltak láthatóak. Azzal a különbséggel, hogy sok mentett állatuk van, illetve olyan is, akit megmentettek, kezelik és visszaengedik, amikor felépült. Így most mi egy kis fókát láttunk a rehabilitációs részen.

Meglátogattuk a scarborough-i várat is. Amikor felértünk, pár percre végre kisütött a nap, majd úgy el kezdett szakadni az eső, hogy mindenünk átázott. A kilátás ott is fantasztikus, hiszen egy hegy tetején található. A fiúk ide teljes hadi felszereltsége bejöttek és nagy csatákat vívtak a vár belső udvarában.

Voltunk Yorkban is, ami egy nagyon cuki kis város. A belvárosát régi várfal veszi körül és tele van régi kis házakkal, épületekkel. Itt a várból egy torony maradt meg csak, aminek a tetejéről nagyon szép a kilátás.
Yorkban található a legnagyobb vasút múzeum is. Fantasztikus, hogy milyen mozdonyok voltak régen, milyen felszereltségű vagonok. Volt olyan, ami kész lakásként volt berendezve még a 20.század elejéről.

Szilvesztertkor nálunk két éjfél volt. Először a magyar, aztán az angol. Ráadásul aznap este előszülinapoztunk is, hiszen anyukámék nem lesznek itthon a közelgő szülinapjukon. Így volt ismét torta, ajándék és nagy boldogság.

Összességébe véve nagyon jól érezték magukat. Amikor hazaindultunk, picit el is szomorodtak, de akkor még egy izgalmas és hosszú út állt előttünk. Ezúttal még jobban féltem, hiszen a csomagjaink súlya és száma erőteljesen megnövekedett.

A reptéren összetalálkoztam egy lánnyal, akivel kifelé ismerkedtünk össze és neki, illetve két másik magyar lánynak köszönhetem, hogy sikerült a két gyerekkel és ennyi cuccal fel és leszállni a gépről. Nagyon köszönöm nektek a segítségeteket még egyszer!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...