"Ruhát nem kell vinni, majd vesztek ott!" - Így pakolj össze egy fél évre Thaiföldre

Indulás előtt vettünk egy-egy bőröndöt, a súlyhatár 30 kg, viszünk egy-egy Jacket (a kezdeti gyomorproblémák gyors és hatékony kezelésére – a prevenció jól sikerült, semmi baj nem volt), az egy kiló. Mit viszünk még? Sose pakoltam fél évre – igaz három hétre se. Már indulás előtt hónapokkal el kellett volna rakni a nyári ruhákat, külön dobozba tettem, amiket esetleg elvinnék.

Mit vigyek magammal?

Közeledett a december és a mit szeretnél karácsonyra, én meg még kevésbé tudtam rá értelmesen válaszolni, mint fél évvel korábban, a szülinapom alkalmával. Régen akartam mikrót, meg kenyérsütőt, tizenötféle derékmelegítőt, új görkorit, hogy valaki fesse már ki a konyhát végre, egy piros ruhát, jegyeket az Illaberekre, de mindez feleslegessé vált. Mit viszek magammal? Mi az, ami annyira nélkülözhetetlen, hogy muszáj magammal vinnem? Igazán semmi. Furcsa érzés.

Éveken keresztül dolgozunk valamiért, gyűjtögetünk, megvesszük, ami kell, ami egyenesen jár, hisz megdolgoztunk érte. Ennyi a kör. Aztán jön egy pillanat, amikor egy bőröndbe kell pakolni az életem fél évre és egyfelől könnyű, mert amit itt hagyok megvár, másfelől ijesztő, mert miért van 3 farmerem, miért nem lehet elférni a konyhában a kacatoktól, minek kellett megvenni ezt is, sose vettem fel. Aztán a ruháim egy részét elajándékoztam, az utolsó reggelen pedig levittem a takaróm az utcára, valakinek hasznára válik majd.

Közben baromira hálás voltam a véletlennek, hogy egyetlen percet sem kellett azon gondolkoznom, hogy mi legyen az albérlettel, mert öcsémék már akkor lecsaptak rá, amikor Thaiföld még csak két kimondott szó volt. A pakolás tényleg az utolsó pillanatokra maradt, mert nem kellett a cuccaimat elköltöztetni. Utolsó előtti nap még egy kört mentem, fogkefe, fogkrém, tusfürdő, gyógyszer, vitaminok, protein. Néhány könyvet is magammal vinnék, először kipakolom a felső sort, aztán az alatta lévőről is válogatni kezdek, ez így máris húsz kiló. Talán ez volt a legnehezebb az egészben, de végül megtelt a bőrönd. Nehéz lett, jöhet a kipakolás.

A ruhákat könnyedén dobáltam oldalra, a töltőanyagként megvásárolt kacatok kezdtek feleslegessé válni, de ott legalább már nem kell megvenni. A futócipőm jön, de ez a másik cipő nem, és megint a könyvek, a felét itt hagyom. Reggel szétnézek a szobámban és csak a csomagom tanúskodik arról, hogy holnaptól már nem leszek itt. Minden a helyén. Úgy érzem, a bőröndöm üres, mégis súrolja a 30 kilót.