Mindennapok a görög tengerparton - Ilyen a helyzet a válság országában

Munka és szórakozás

Reggeli után általában maradok itthon, kedvesem pedig lemegy a kite-centerbe. Én kihasználom az internetet, dolgozom pár órát, ebédet főzök ha nincs készen korábbról. Edzek, meditálok ha éppen kevesebb a munka és belefér, de egy-kettő körül már én is a tengerparton élvezem a napsütést. Olykor persze laptoppal az ölemben, vagy telefonnal a fülemen (éljen a viber, és hogy szinte mindenhol van wifi).

Aztán ha jó a szél, kájtozok én is, minden nappal egyre jobban megy és pár napon belül eljön az az idő, amikor teljesen egyedül, felügyelet nélkül is kimehetek a vízre. Már nagyon kevés hiányzik, de fotó még nincs és tudom, így meg sem történt, bár nekem vannak szemtanúim. Érdekes dolog megtanulni valami teljesen mást, mint az eddig megszokott. És legfőképp azért, mert száz meg száz esés van benne, de mégis csak akkor buksz el, ha feladod. Lehet a párom kájt-oktató, attól még nem szállt belém a tudása, vagy az egyensúlyérzéke. Amikor először sikerült csúsznom öt métert, már attól elvesztettem az egyensúlyom, hogy ez a dolog mozog. És egy-egy rosszul sikerült nap után néha eszembe jut, hogy azt is mondhatnám, hogy nekem ez nem megy. Nagyon egyszerű lenne. Aztán csak ülnék a parton és nézném, hogy húznak el a kezdők és talán irigykedve nézném, hogy nekik sikerült.

Kihúznám magam, hogy én mindent megpróbáltam, de nekem nem ment. Ráfognám az egyensúlyérzékemre, vagy a sebességtől való félelemre vagy akármire, valamit biztos ki tudnék találni. Sóhajtok egyet és tudom, hogy legközelebb is deszkára fogok állni, mert tudom, hogy egy karnyújtásnyira vagyok. Hogy lesz majd egy alkalom, amikor nem rontok el semmit, amikor nem kell visszasétálnom a kiindulási pontra, hanem vissza tudok csúszni a szél ellen is. És utána lesz majd még egy, és még egy, és még egy és talán érteni sem fogom, hogy korábban miért nem sikerült. Addig meg gyakorlok, amikor csak megtehetem. Néha még a parton fekve is. Olyankor persze sokkal jobban megy.

Olvasd el az előző blogbejegyzést is: Két hete egy görög szigeten