A piros nadrágos fiú - Elhatározás

Mit tegyen?
Most viszont arra kellett gondolnia, hogy mivel foglalja el magát, hogy ne jusson az eszébe reggel, ahogy álmából ébred, ahogy a reggelijére néz vagy, ahogy a gardróbjában válogat. El kellett hessegetnie az a parányi, irritáló kis reményt a szeme elől, s jó erősen lecsapni, mint egy nyári szúnyogot, hogy zümmögésével ne zavarja meg a kabátot viselő lányt. Mert a szúnyogképű reménynél nincs rosszabb. Sokáig repked körülöttünk, próbáljuk elhajtani, sikertelenül. Majd, amikor már nem számítunk rá, jól belénk csíp, mélyet szippant a vérünkből, s még napokig is viszketni fog a helye. A remény csak egy idegesítő kis szúnyog volt.
A lány, aki egy órával hamarabb kelt, s aki a piros nadrágos fiún gondolkozott, hogy hogyan ne gondoljon a piros nadrágos fiúra, az érzelem szivárványszínű skáláján táncolt. Büszke volt és árva. Határozott és törött. Erős és olyan gyenge. Boldog, majd sírt. Mert egy férfi úgy képes meggyötörni egy nőt, hogy észre sem veszi.
Eltelt az egy óra. Kikelt az ágyából. Nem gondolt a fiúra. Reggelizés közben nem mosolygott. Pulcsit és szakadt farmert vett fel. Nem ült hűségesen a gépe előtt, telefonját pedig eldugta. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, nem repkedett körülötte a szúnyog, nem szívta a vérét. A lány, aki felvette a kabátját elhatározta, hogy erős lesz. Mert van más is az életben, ami érdekli őt, amitől mosolyog, amitől boldog lehet. Nincs szüksége hozzá egy piros nadrágra vagy egy kék szempárra. Határozottan lépdelt előre, amíg meg nem rezzent a telefonja.
Kikapta a zsebéből, és a billentyűt nyomkodva mosollyal az arcán sétált tovább.
























