Te is az igazit keresed? Ennyin múlik, megtalálod-e

Te hogy választasz párt?

Ezért van az, hogy a legtöbb kapcsolat válással végződik. Ennek legfőbb oka talán abban keresendő, hogy nagyon sokan a kívülről kapott ideákat kergetik. Azt figyelik, a világ szerint milyennek kellene lennie a jó kapcsolatnak, és nem a belső hangjukra hallgatva építik fel azt. Bármilyen meglepő, a szerelmet is tanulni kell. (Azok, akik nyomon követték a korábbi cikkeket, felfigyelhettek rá, hogy egy egyéves kurzus keretén belül teszünk kísérletet arra, hogy a nyitott, érdeklődő emberek számára átadjuk tapasztalatainkat. Megmutatva a buktatókat és azt is, hogyan lehet jól csinálni. Szeptembertől újabb csoportot indítunk útjára.)

Azok akik megismerik saját magukat, céljaikat, igényeiket, sokkal nagyobb biztonsággal választanak maguknak megfelelő párt. Ez garantálhatja a közös törekvéseket és fejlődéseket, valamint azt, hogy közösen álmodhassanak és álmaikért közös erővel tegyenek. Ha nincs közös álom, akkor sajnos csak ideig-óráig lehet működőképes a kapcsolat, hiszen a partnerek saját céljai nem feltétlenül lesznek párhuzamosak. Előbb-utóbb azt veszik észre, hogy nyílik az olló, és eltávolodnak egymástól.

Elsősorban egy kis befelé fordulással ismerhetjük fel magunkban, mi a fontos, mi a legfontosabb számunkra. Amikor ez megvan, érdemes áttekintenünk az életünk teljes keresztmetszetét, beleértve a lakhelyünket, munkánkat, életvitelünket és természetesen párválasztási szokásainkat - ezután ezeket hozzáigazíthatjuk a felismeréseinkhez. Tudom, hogy ma is több tízezren keresnek párt maguknak Magyarországon, ezért mondom, hogy érdemes rákészülni és jól indítani, mert akkor a folytatást is nagyobb eséllyel élhetjük meg jól. E.K.

Olvasd el az előző bejegyzést is: Te tudod, hogy merre tart az életed? A belső hangod megmutathatja a helyes irányt

Fotók: love.wallpapers.com; Leadfotó: newsread.in

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...