Sorozatfüggő vagyok

• Sziasztok. Laci vagyok.
• Szia Laci! - mondják csoport ma összegyűlt tagjai.
• Nos… be kell vallanom, sorozatfüggő vagyok.
• Bravó! - hangzik fel a második sorból. - Ez az! Szép volt! - mondják leghátul… Kis, gyorsan elhalkuló taps.
• Húhhh! Jó hogy végre ki tudtam mondani, köszönöm nektek!

Mindenki mosolyog, bólogat, és a szemekből együttérzés és bátorítás sugárzik. Ahogy lejövök az emelvényről, néhányan elismerően megpaskolják a vállam, és egy srác pedig, ahogy visszaülök a helyemre, meglapogat. Pont így éreztem magam, mint egy anonim sorozatfüggők kedd esti klubján, amikor az egyik kedvenc tévésorozatom utolsó évadának utolsó része után megvilágosodtam. Igen, sorifüggő vagyok!

Vége lett az Így jártam anyátokkal című sorozatnak

Olyan jó volt Teddel tartani, aki kora ellenére nem adja föl, keresi rendületlenül az igazit. Akkor sem adja föl, amikor azt látja maga körül, hogy mindenki megtalálta a párját, házasok, sőt, gyerekeik vannak... Nekem is hitet adott. És szerintem másnak is. Biztos vagyok benne, hogy nem csak engem segített, hanem még sok “TED” szaladgál a világban keresve az igazit és közben próbál optimista maradni.
De most vége. Megnéztem az utolsó részt is. Persze nem akarom elmesélni a sztorit, de most komolyan! Mi lesz most? Én sem leszek már fiatalabb. Mi fog erőt adni a küzdelemben? Mert küzdelem. Magammal mindenképp… de talán majd nekem is sikerül. És azt mondom majd a végén, megérte. Megérte várni. Őrá megérte!

Ilyenkor mindig üresség lesz bennem. Biztosan te is ismered, amikor valami véget ér és rád tör ez az érzés, egyfajta űr keletkezik benned. És képzeld, minden bemutató után ezt érzem. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Sok kollégám érezheti ugyanezt. Elkezdtél egy darabon dolgozni, sok energiát fektettél bele, és egyszer csak vége. Az előadás persze megy, akár évekig is játsszuk, de a mindennapi meló, a kemény munka, a társaság, a sok röhögés, a közös ebédek, a közös puffogás és közös megelégedés, hogy sok ember egy hajóban, egy irányba evez… egyszerre mind eltűnik.

Most ezt érzem körülbelül, mert mindig mosoly volt az arcomon, mikor az Így jártam anyátokkal részeit néztem. Akár ötször, hatszor is meg tudtam nézni egy részt, és mindig tudtam nevetni a poénokon. Jó érzés volt, hogy van egy sori, amibe “kapaszkodhatok”.

Fotó: de.how-i-met-your-mother.wikia.com