Nem mindegy, hogyan gyakorlod a pozitív gondolkodást - Így csináld, hogy valóban hatásos legyen!

Meg kell tanulni, hogy békésen tekints a világra - bármi történjék is

Ha a pozitív gondolkodás számodra azt jelenti, hogy megpróbálod kizárni az elmédből, az életedből mindazt, amit “rossz”-nak címkézel – ez így valóban tévút, hiszen ellenállásra épül, és elkeseredett harccá fog válni benned. Ha azonban azt tanulgatod általa, hogy bármi történjék is, hogyan tekints arra békésen, elfogadással - akkor gyakorlod ezt helyesen.

Hatalmas ereje van tehát a megfelelő módon gyakorolt “pozitív gondolkodásnak”. Nem csapda, ahogy olykor állítják, hanem egy nagyon hasznos és fontos lépcsőfok az életünk felemelésében, nem véletlenül tanítják ezt ma annyian.

Felmerülhetnek természetesen nagyobb kérdések is, mint például ki is vagyok én valójában és mi az életem, létezésem végső célja? Ezek már továbbmutatnak ezen, továbbvezetnek bennünket a Kiteljesedés útján. Az igazi nagybetűs pozitivitásba, rendíthetetlen békébe csak a valódi énünk felfedezése és megélése által érkezhetünk el. A halhatatlanság, sérthetetlenség tudata eloszlat bennünk minden félelmet végérvényesen. Vannak dolgok az életben, amelyekre csak ebből a megélésből leszünk képesek pozitívan tekinteni. Ez kétségkívül így van…

De addig is, gyakoroljuk csak azt, amit itt és most épp meg tudunk tenni: programozzuk át magunkat a pozitív oldalra – ez összhangban van ugyanis Valódi Énünkkel, ami/aki szüntelenül boldog és elégedett. A pozitív gondolkodás gyakorlása tehát nemcsak nagyot lendít az életünkön, de a végső célunkhoz is közelebb visz. Akár tudatosak vagyunk erről, akár nem.

Szeretettel ajánlom egyik nagy kedvencemet a témában: Szabó Péter - A boldogság tanulható

Ősi tibeti személyiségteszt: válaszolj meg 3 egyszerű kérdést, és mindent megtudsz önmagadról

Próbáld meg kikapcsolni a logikádat, relaxálj, és közben válaszolj a következő 3 egyszerű kérdésre - játssz a tudatalattiddal! Próbálj meg ne túl hosszan gondolkodni a válaszokon, írd le azt, ami először eszedbe jut - úgy sokkal hitelesebb lesz az eredmény. A teszt végén valami nagyon fontosat fogsz megtudni önmagadról.

Fotó: wallpapername.com; Leadfotó: spiritualriver.com

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!