Ez a nő gyerekkora óta látja az angyalokat, bámulatos, mit mesél róluk

Tanúja lehettem annak, hogyan találkozik Lorna Byrne a lelkes magyar olvasóival, amikor ez év szeptemberében Budapestre látogatott.

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

„Angyali érintés” és társai

Lorna Byrne Írországban él, és számos nagy sikerű könyv szerzője, amelyek kivétel nélkül az angyalok létezéséről és a velük való kapcsolatunkról szólnak, hiszen ő – mint elmesélte – gyerekkora óta látja e csodás mennyei lényeket. Rendkívül nagy érdeklődés övezte az eseményt. Lorna rajongói kígyózó sorokban várták türelmesen a kapunyitást, a bebocsátást a rendezvény terembe, igyekezvén elsőként elfoglalni a legjobb helyeket az első sorokban, hogy minél közelebbről láthassák, hallhassák őt. Végül eljött a nagy pillanat: Lorna felsétált a színpadra, és elegánsan helyet foglalt Peller Mariann mellett, aki remek kérdésekkel segítette a találkozó menetét.

Lorna először megpróbálta nyitottabb és szeretetteljesebb hangulatba hozni a közönséget, kérésére mindenki felállt és megölelte a szomszédait, még ha nem is ismerte őket. Úgy láttam, ez a szokásos magyar „szemérmes” módon történik. Nehezen ment a kinyílás egymás felé, némi feszengés érzete töltötte meg a termet. Nyilván sokat lehetne segíteni ezen a zárkózott szocializáción, ha a szülők rengeteget ölelgetnék egymást és gyermekeiket. Miután ezen túlesett a nézősereg, végre lehetett figyelni Lornára, aki finoman, szerényen, kedvesen beszélt. Azzal kezdte, hogy látta a hatalmas sort, amikor érkezett, és rengeteg épp dolog nélküli angyalt is látott sorban állni az emberek között, akik azért jöttek a rendezvényre, hogy valaki elhívja őket magával, hogy nehéz helyzetében a segítségére legyenek. Hiszen az angyalok segítő lények, ezért léteznek, ez az Isten által elrendelt szolgálatuk, amit szívük minden szeretetével végeznek – mondja Lorna.

Ezután érdekes dolog következett, amit nem állt módomban megfigyelni, és azt hiszem, rajtam kívül másoknak sem, hiszen mi nem látunk fénylényeket. Lorna részletesen elmondta, hogy a közönség soraiból jelentkezőknek milyen az őrangyala. Elsőként egy szőke lány állt fel kíváncsian. Lorna itt elmondta, hogy az angyaloknak nincs neme, csak fiúsan vagy lányosan jelennek meg, majd így szólt a lányhoz:

– Neked női megjelenésű, nagyon magas, karcsú, mosolygós angyalod van. Őrangyal, ez a kisugárzásán látszik. Föléd hajol és körülölel. Ruházata selyem, szatén, színe opálkék-smaragdzöld közti átmenet, amely örvénylik az anyag felületén. A nevét nem árulja el, ezt magadnak kell kérned.

Miután Lorna hasonló részletességgel leírta néhány önként jelentkező őrangyalát, rátérhettünk a közönséget foglalkoztató kérdésekre. Az első rögtön így szólt:

– Mi is tudjuk érzékelni az őrangyalunkat?

– Először is vegyük tudomásul, hogy létezik. Isten ajándéka, a lelkünk kapuőre. Kérnünk kell, hogy jelezze a jelenlétét. Néha csak apró jóérzés formájában észleljük. Legyünk tudatában a lelkünknek is, ez a másik felünk! A szeretet is fontos, a lelkünk természete. Szeressük magunkat, és mindenki mást! – felelte Lorna, majd körbesétált az első sorokban és sok mindenkit megölelt, miközben azt mondta, szeretlek! Ezután így folytatta:

– Az őrangyal szemében tökéletesek és gyönyörűek vagyunk feltételek nélkül. És soha nem lehet más, csak a te angyalod!

Láthatjuk-e mi is az angyalokat? Olvass tovább a következő oldalon!

Fotó: Padma

Oldalak

Szólj hozzá Te is!