Kadarkai Endre májustól a Story TV-n és a Dumaszínházban is

Májusban indul a népszerű tévés műsorvezető, Kadarkai Endre élő színpadi beszélgetős műsora a Dumaszínházban Így ismerik? címmel.

Kadarkai Endre májustól a Story TV-n és a Dumaszínházban is

Tizennyolc évesen a Riporter kerestetikben fedezték fel. Közvetlenül utána a Napkeltében kapott munkát, ahol szerkesztő-riporterként dolgozott. 2010-ben indította el Arckép című portréműsorát, amelyben a hazai kulturális élet jeles szereplőivel beszélgetett. A műsorban összesen 180 híresség nyílt meg a kamerák előtt. Legnagyobb visszhangot kiváltó interjúja a Kovács Ákossal készült rész volt, amelyben az énekes női egyenjogúságról tett megjegyzése váltott ki heves reakciókat. Emellett nevéhez fűződik a Csakazértis című műsor, amelyben hétköznapi példaképeket, tanulságos történeteket mutatott be. Mindkét sorozat legutóbb az Echo TV-n volt látható, májustól viszont a Story TV-n folytatódik népszerű beszélgetős műsora, az Arckép.

A Dumaszínházzal közös vállalkozása érdekes színfoltnak ígérkezik, hiszen a stand-up színpadon megszokottól komolyabb beszélgetésre, a portréműsoroknál megszokottól viszont fesztelenebbre és humorosabbra számíthatnak a nézők.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.