Kis ember nagy gonddal jár és társai… - Interjú Dombóvári Istvánnal
Mi volt számodra a legvonzóbb a színházi munkában?
Talán belefáradtam már abba, hogy magamat alakítom, ezért nagyon jóleső érzés most valaki más bőrébe bújni. Évek óta önmagamat adom a színpadon és nagyon jól esett most egy kicsit mássá válni, mint aki vagyok, bár csak botcsinálta színésznek nevezném magam, hiszen egyelőre a szakma szélét kapirgálom.
Mondtad, hogy fontos, hogy a szülők is kapjanak valamit egy gyerekelőadás során. A Pumukliban mit tartogatsz nekik?
Vannak kiszólások, de csak módjával, ugyanis a rendezők nem szeretik, ha eltérünk a szövegkönyvtől. Mint megtanultam, a színházi nyelvben ezt hívják „rebarbarázásnak”. Egyszóval muszáj a kereteken belül maradnom, a végére mégis sikerült kikönyörögnöm egy részt, mikor Éder mester a fiatalságáról mesél. Ezt a részt kimondottan a felnőtteknek szántuk.
Említetted, hogy Aranyosi Péterrel készültök a Ketten az úton folytatására. Hogyan gyűjtitek össze a sztorikat?
Nehezen, mert ezeket nem lehet egy konyhaasztal mellett megírni, ezekhez utazni kell és meg kell élni együtt és külön-külön is. Van jó néhány történet, amit mesélünk és videókat, képeket is vetítünk, amiket mi magunk készítettünk az utazások során. A közös est első része az Indonéz élményeinket dolgozta fel. Most több, rövidebb utazás élményanyagából dolgozunk. Voltunk Londonban, Lisszabonban, Aranyosiék voltak Vietnámban is, ahol szintén forgattak. Tervezünk újabb utat Londonba és Zürichbe is megyünk majd a svájci magyarokhoz. Bár Svájc elég semleges a szó minden értelmében, azért bízunk benne, hogy ott is találunk pár jó sztorit. A bemutató április végén lesz, de országos turnéra csak később indulunk, mert hamarosan rögzíti a tévé a műsor első részét, és amíg nem kerül adásba, azzal járjuk a vidéket.
Könnyű elengedni egy sokáig futó műsort a tévéfelvétel után?
Leginkább egy díszes dicsőséges temetéshez hasonlítanám. Elengedjük és megünnepeljük. Ezek a műsorok bejárták az egész országot, sokakat megnevettettek a Kárpát-medencében, éppen ideje végül megmutatni azoknak is, akiknek nem volt alkalmuk élőben megnézni. A Ketten az úton első részén kívül most felvesszük a Ganxta Zolees Roastot is.
A tévéfelvétel különleges előadásnak számít? Az ott ülő közönség kap valami kis extrát a többi műsor közönségéhez képest?
Minden esetben szükség van egy kis pluszra, de nem engedhetjük el magunkat. Nagy stábbal és kötött szövegkönyvvel dolgozunk, de a színpadi verzióhoz képest például sosem látott meglepetésvendégekkel készülünk, akiknek a reakciója még előttünk sem ismert.
Oldalak
