"A szemünk láttára lett nagylány a mi kis újszülöttünk"
A világról mit sem sejtő apróságból észrevétlenül hangosan kacagó, tapsoló, táncoló, ellenkező, babapalacsintát evő, napszemüveget próbálgató nagylány lett. Lölő a napokban 1 éves. Hogy mennyi csoda történt velünk 365 nap alatt!?
barizsuzsi - blogger
„Amikor utoljára láttalak, még ilyen pici voltál!” – tudod, amikor még mutatják is, mekkora voltál. Különböző életkoraimban, különféle (számomra) ismeretlen ismerőstől már nagyjából hétszázszor hallottam ezt a mondatot, amit egészen eddig fölösleges „nem tudok mit, de csak „kellene” valamit mondani” dolognak értékeltem. Ilyenkor, ugye, mosolyogni szokás, és udvariasan bólintani azt ezt megelőző kérdésre is, szóval, igen, hogyne emlékeznék a nénire/bácsira. Hát, figyelj! Én is elkezdtem. Most már én mondom, mert tényleg durva, milyen gyorsan nőnek a gyerekeink.
Mi változott egy év alatt?
Minden. Lölő, a férjem, én, mindenféle kapcsolatok, érzések, jelenek, fókuszok… Hosszúból egyre rövidebb alvások, majd nem alvások, aztán ismét alvások. Ökölbe szorított kezecskékből egyszerre tíz külön életet élő ujjacska lett. Az első mosoly után sorra jött a többi, amit mára igazi, göndör kacagássá varázsolt a jókedv. A hason fekvésből lett hátra gurulás, majd vissza. Jött a kúszás, a mászás, a felülés, a kapaszkodva lépkedés, majd az első elengedett kezes séta hozzám. A puffogó torokhangokból született a gügyögés, aztán eljutottunk az apáig, a mamáig, a „da”-ig (labda), a cicanyávogásig és a kutyaugatásig. Az anyaéneket hallva már nem a gyönyörű babaszemek csukódnak le, hanem a csinos, apró lábak indulnak táncba. Ma már a poharát kéri, ha szomjas, ebéd előtt a tűzhely felé mutat, megszagolja a virágot, térül-fordul, puszit ad, megölel és hozzám bújik, csóválja a fejét, mielőtt „rosszaságot” csinálna.
A szemünk láttára lett nagylány a mi kis újszülöttünk…
(Látod, egy anya mindig tűnődik...)
Oldalak
Hirdetés
