Almási Kitti válaszol: A férfiaknak csak a gyenge, butuska nők kellenek?!
Olvasónk, aki Claudia álnéven írt nekünk, olyan kérdést fejteget, amely sok nőnek gondja manapság. Azt érzi, az a társadalmi elvárás, hogy képes legyen egyedül megállni a helyét a nagyvilágban, ugyanakkor azt tapasztalja, önállósága miatt a férfiak kerülik.
Dr. Almási Kitti, klinikai pszichológus
Az olvasói történeteket, kérdéseket az [email protected] emailcímre várjuk! A kiválasztott leveleket név nélkül/álnévvel ellátva, változtatás nélkül közöljük.
Túl emancipáltak vagyunk?
"Kedves Kitti!
Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, ami a jelenlegi világunkban úgy vélem nagy számú nő társamat és engem is érint.
A probléma a következő: 28 éves vagyok, megbecsült egzisztenciával, saját lakással, 2 diplomával és az átlagnál magasabb intelligenciával és talpraesettséggel rendelkezem, Az elmúlt fél évben két férfitől kaptam meg az emancip***i (a végén női nemiszervvel tűzdelt) jelzőt, ami mélységesen felháborított. Az egyik férfival 1 hónapig tartó heves érzelmekkel fűszerezett kapcsolatom volt, mely azóta már az ő félelme (egy nagy csalódása volt pár éve, azóta nem mer szerelmes lenni) miatt véget ért, a másik férfi egy ismerősöm csupán. A helyzet az, hogy a mai világban, ahol ha az ember lánya mer egyedül élni, lenni és nem menekül párkapcsolatba, vagy marad benne egy rosszban akkor sajnos fel kell találja magát. Egyedül kell megkeresni a pénzt, bevásárolni, tankolni, de akár csak egy szöget beütni a falba, a lakás/ház körüli problémákról már nem is beszélve. Mindezt egy szingli nő képességei birtokában megoldja, ebből erőt merít, és élve a már kialakított kényelmes életét, várja, hogy egyszer ő is beáll a sorba, rátalál a szerelem, családot alapíthat stb. Ergo, a társadalom és a saját sorsunk az, amely arra kényszerít minket, hogy megoldjuk a saját életünket. Erre amikor szembe jön egy hím egyed a fejünkre olvassa, hogy túl emancipáltak vagyunk. Hol fair ez? És hogy lehet ez ellen tenni?
Nyilván sok csalódáson vagyok túl én is (egy hosszú kapcsolatom volt, még gyerekként együtt nőttünk fel, azóta is különleges helyet foglal el a szívemben), azóta viszont inkább rövidebb kapcsolatok jellemzőek. Már bevált protokollom van az 1-2 hónap után fülét-farkát behúzó, elnyargaló férfiakkal való szakításra, hisz jobb, ha látom a tüneteket és kilépek előbb én a kapcsolatból. Aki engem megismer az erős és energikus nőt látja bennem, a gyengébbik, esendő oldalamat csak azok láthatják meg, akik bizonyították azt, hogy engem akarnak és ez nem csak egy fellángolás. A mai férfiak véleményem szerint nagyon későn érnek, több közülük 26 évesen sem vált még le anyukáról, nem mernek felelősséget vállalni.. Úgy sejtem, hogy a magam fajta nőhöz igazi, nagybetűs FÉRFI dukál, aki olyan ritka mint a fehér holló. A mai férfiak a bizonytalan, visszahúzódó nőket kedvelik, akiket irányítani kell és aki mellett a gyengébb jellemű pasi is erős férfinak néz ki. Mit gondol erről? És mit tegyünk, ha mi az első, önálló női csoportba tartozunk??
Természetesen mi is szeretnénk egy harmonikus családot, sok-sok gyerekkel, unokával, de ameddig nincs meg az a férfi akivel mindezt meg lehetne alapozni inkább vagyunk egyedül és próbáljuk elterelni a figyelmünket erről. Hiszen a kognitív disszonanciával szembesülni nem egy kellemes dolog nap, mint nap.
Kíváncsian várom válaszát.
Köszönettel: Claudia"
Nagyon sok pár számol be arról, hogy a várva várt közös nyaralás pokollá válik, mert egyfolytában veszekednek vagy épp ellenkezőleg: nem tudnak miről beszélgetni.
Leadfotó: 123rf.com
Oldalak
